Anyacsavarintó

Chilipaprikás hortobágyi palacsinta

A csilipaprikát főként a trópusokon, szubtrópusokon termesztik előszeretettel, fő hatóanyaga a kapszaicin. Ez a paprika a chilis fűszerek meghatározó alkotóeleme is. A nálunk termesztett paprikák ízénél csípősebb, maróbb. A maják úgy gondolták, hogy az erős fűszerek, mint pl. a csili paprika is megszűntetik a hasmenést, fogínyvérzést, görcsöket, az aztékok pedig borogatásként használták áttörve, tehát érdemes kipróbálnia ezt a kis paprikát azoknak is, akik nem feltétlenül rajonganak a csípős ízekért, hiszen a maják és az aztékok olyan nagyot nem tévedhettek 🙂
A mostani főételembe frissen a kis paprikabokromról szedett piros chilit használtam, nagyon ízletes lett.
A recept:
Pörköltöt készítünk 40 dkg sertéshúsból sok hagymával, pirospaprikával.
Közben palacsintát sütünk, nálam ez az alaprecept:
20 dkg liszt, fél liter tej, fél dl olaj, 1 csipet só, 2 tojás, 1,5dl buborékos ásványvíz és jelen esetben 1 db csilipaprika nagyon apróra vágva, ha nem szeretjük túl erősen az erejét vágjuk ki.
Amikor a pörköltünk elkészült egy tálba egy nagy doboz tejföl felét kikanalazzuk, ebbe rakjuk a húst és villával szétnyomkodjuk-nem pépesre-. A maradék tejfölt a szafthoz keverjük.  A palacsintákat megtöltjük a hússal kevert tejföllel és a palacsinta közepére egy szelet paradicsomot helyezünk, feltekerjük és egy közepes tepsibe szorosan egymás mellé tesszük, végül a tetejét leöntjük a tejfölös szaftal, alufóliával lefedve 15 percig sütjük 180 C-on.
  
Tudtad?
A palacsinta eredete a római korba nyúlik vissza? Az első magyar nyelvű recept az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsának 16. század végéről származó receptkönyvében szerepelt?

Sütőtökvitorlás, mandarin csónakokkal

Ez az a helyzet, amikor adott a sütőtökszezon, de a gyerkőc nem hajlandó megenni (pedig régebben szerette, idén nem…), na ilyenkor kell valamit kitalálni. Most ezt sikerült alkotnom és elérnem, hogy kisfiam megkóstolja és közölje: “Anya nem is olyan rossz ez a tök, csináljunk máskor is”. Igen, igen ezt szerettem volna hallani, ezért már megérte 🙂 sőt utána többet is kellett gyártanom a családtagok kérésére.

1 db sonkatök
3-4 szelet sült tarja, vagy sült sonka
1 csipet majoranna
4-5 gerezd mandarin
2 ek. méz

A tököket megsütjük, majd a hússzeletekből háromszögeket vágunk és fogpiszkálóval kitűzzük a tökre. A tök köré mandarint teszünk, amik a pici mentőcsónakok lesznek  a vitorlás körül, 1 csipet majorannát szórunk a tökre és köré, majd mézzel meglocsoljuk az egészet. 

Töltött fasírt

A család férfitagjai húst hússal ennének, ezért ezt a nagyon finom húsételt gyakran kérik tőlem, mint például ma ebédre is.

Amire szükség van:

1,5 kg darálthús
1 krinolin
8 db tojás
Negyed vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek. zsír
só, bors

6 db tojást keményre főzünk. A húst egy nagy tálban összekeverjük a 2 db egész tojással, a hagymanyomón áttört fokhagymával és vöröshagymával és a zsírral. Megsózzuk, borsozzuk, jól összedolgozzuk.
Egy kiolajozott tepsibe fektetjük a hús felét, majd ráhelyezzük a krinolint és a főtt tojásokat, végül a fasírthús másik felével szépen betakargatjuk. A tetejét pici olajjal bekenjük, majd 180 C-on, alufóliával letakarva kb. 1,5 órát sütjük.
A krinolin helyettesíthető kolbásszal is.
Krumplipürével szoktam tálalni. Szerintem ez a recept is egy olyan kategória, amit szinte lehetetlen elrontani és sok-sok dicséretet zsebelhetünk be 😉

Kép 2016 Kép 2018 Kép 2026

Csupa csoki szelet

Ez egy csupa-csupa csoki desszert, igazi csokoládérajongóknak Könnyedén elkészíthetjük, ha csokoládé rajongó vendégeket várunk, vagy egyszerűen csak egy kis csokilöketre van szükségünk.

Tészta:
4 tojás
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
10 dkg kristálycukor
15 dkg liszt
3,5 dkg jó minőségű kakaópor
késhegynyi sütőpor

Krém:
3,5 dl tej
2 tojásfehérje
3 ek. porcukor
1 főzni való csokipuding

Csokimáz:
10 dkg margarin
5 dkg porcukor
3 ek. víz
3 dkg. kakaópor

vagy jó minőségű csokoládé kb. 10 dkg és 5 dkg margarin

Tészta:
A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzákeverjük a tojások sárgáját. A fehérjéből és a kristálycukorból habot verünk és az előbbiekhez keverjük az átszitált sütőporral összekevert liszttel együtt.

200 C-on kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tejből, cukorból és a pudingporból hagyományos módon kemény pudingot készítünk, majd hozzákeverjük óvatosan a felvert tojásfehérjét.
A langyos tésztára simítjuk.

Elkészítjük a csokimázat:

A vizet és a margarint felforraljuk, majd a többi hozzávalóval együtt kevergetve besűrítjük, szép fényes csokit kapunk.

Ezt a kihűlt, megszilárdult pudingra kenjük.
Amikor megdermedt gyöngycukorral díszíthetjük.

Egyszerű szombati ebéd

Mézes-mustáros hagymakrémes sült oldalas. Ehhez tudni kell, hogy mindannyian nagyon szeretjük a hagymát, sülve-főzve egyaránt.
Íme a mai egyszerű, de nagyszerű ebédünk:

1 kg oldalas
3 ek méz
3 ek mustár
só, bors
hagyma, fokhagyma

Az oldalast, sózom, borsozom, majd bekenem mézzel utána mustárral a tetejére pedig hagymanyomóval áttört hagyma kerül, a húsok köré teszek még szeletelve is hagymát, és fokhagymát, amikor a mézes szaftban megsülnek valami nagyon szuper sül ki belőle 🙂 Kb. 1,5-2 órát sütöm 180 C-on, de közben érdemes többször kóstolgatni, hogy mennyire puha, mert sokban függ a hústól is a sütési idő. A húsok tetejére egy diónyi zsírt is szoktam tenni, de ez el is hagyható. Mindezt hasábburgonya ágyon tálalom.

Búgócsiga

Múlt héten érkezett postán a  Rama legújabb szakácskönyvecskéje. Átlapozva találtam egy nagyon tetszetős süteményt, amit muszáj volt kipróbálnom. Nem is kellett csalódnom, mert nagyon finom kelt tészta almásan, fahéjasan kicsi kürtöskalács beütéssel, egyszóval: Remek!
A tészta:
58 dkg liszt
4 dkg porcukor
10 dkg puha margarin
2,5 dkg élesztő
3 tojás
3 dl langyos tej
1 cs. vaníliás cukor
½ citrom reszelt héja
1 csapott mokkáskanál só
Kenéshez
30 dkg kristálycukor
1 mokkáskanál fahéj
12 dkg olvasztott vaj
Töltelék
2 nagyobb édes alma
2 ek. kristálycukor
1 kevés őrölt fahéj
A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítünk. Az élesztőt kevés tejjel és cukorral felfuttatjuk, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Kb. 70×60 cm-es téglalapot nyújtjuk a tésztából. Megkenjük olvasztott vajjal, és egyenletesen rászórjuk a kristálycukros fahéjat.
4  csíkra vágjuk a tésztát és egyenként feltekerjük őket. A csíkokból másfél centis darabokat vágunk. Élükre állítva csigákat formázunk, kicsit kúpalakúra kinyomkodjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és ismét megkelesztjük.
200 C-on 10-15 perc alatt készre sütjük, vigyázat, mert gyorsan barnulnak!
Az almákat meghámozzuk majd egy lábasba reszeljük, hozzáadjuk a fahéjat és a cukrot, majd pároljuk, amíg a lé elpárolog.
A kész csigákat ezzel a töltelékkel töltjük meg. 
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!