Anyacsavarintó

Karácsonyi mascarponés szív diós krokant-tal

Ez egy régebbi recept, ami a blog költöztetése közben elveszítette a hozzá tartozó képet, de most előkerestem és előveszem ezt a számomra kedves receptet. Remélem Ti is szeretni fogjátok.

Egy nagyon elegáns  desszertet készíthetünk karácsonyra viszonylag kevés idő alatt. Az alapötletet az Extra Finomságok 2006-os számában olvastam. Amire még pluszban szükségünk van, az a sütemény kiszúró formák, én műanyag formát használtam, ebből könnyen ki tudtam szedni a krokant-ot, amit készíthetünk vékonyabbra, illetve kicsit vastagabbra ízléstől függően.

A krémhez

35 dkg natúr joghurt
10 dkg mascarpone
ízlés szerint likőr, a legjobb gyümölcsös likőrt használni pl. naracs, citrom, kb 7cl
1 cs. vaníliás cukor
5 dkg cukor
5 levél zselatin
1 dl tejszín

A krokant-hoz kb. 5-6 személyes adag

10 dkg cukor
kevés dió durvára vágva

A joghurtot összekeverjük a mascarponéval, a likőrrel, a kétféle cukorral. A zselatint megpuhítjuk, feloldjuk, kinyomkodjuk és a krémhez keverjük. Amikor dermedni kezd a krémünk hozzáadjuk a kemény habbá vert tejszínt. A krémet szív alakú vagy tetszőleges karácsonyi kiszúró formákba kanalazzuk és hűtőben kb. 6 órán át dermesztjük.

A krokantokhoz a cukrot megolvasztjuk, amikor szép folyós állapotban van, a kiszúró formákba öntjük, rászórjuk a diót, majd hagyjuk megkeményedni. Óvatosan kipattintjuk a formákból, úgy, hogy lehetőleg ne törjenek le a csúcsok.
A cukorból készíthetünk csöpp formákat és azzal díszíthetjük a krémet tálaláskor.

Kép 015

Gesztenyés mézeskalács bonbon

Szerepelt már a blogon, de megunhatatlan.

Karácsonyra vagy adventi készülődéshez kiváló csemege.

 

Igazából a cím kicsit csalóka, mert valójában nem bonbon, mert 1. még sosem készítettem bonbon és ezután sem sokszor fogtok bonbonról olvasni nálam, mert ezt meghagyom a profiknak, tényleg nagyon sok remek blog van ebben a témában. 2.  a recept nélkülöz minden profi technikát, vagy eszközt

Mégis miért érdemes elkészíteni?

1. könnyen sütés, tojás, liszt nélkül elkészíthető
2. remek kis kapszlikba pakolhatjuk és  ajándékba is adhatjuk, vagy még jobb a vendégek fogadására
3. kívül roppan, belül krémesen lágy
4. igazi karácsonyi ízvilág
5. nem kell sütéssel vacakolni, nagyon hamar készen van (persze a hűtést leszámítva)
6. a megkeményedett mézeskalácsot sem kell a kutyával megetetni :)

Nem először készítettem ezt a variációt, amit én magam kísérleteztem ki, nálunk bejött ez az ízvilág így évente egyszer el szoktam készíteni.

A recept:

40 dkg gesztenyemassza
20 dkg cukor 1 dl víz
maradék mézeskalács, ami elég kemény ahhoz, hogy ledaráljuk, vagy ennek hiányában babapiskóta vagy háztartási keksz, de amennyiben az utóbbi kettőt használjuk akkor egy kk. mézes fűszerkeveréket adjunk hozzá, /legjobb vegyesen mézeskalács+keksz, így kapjuk meg a leghamarabb a megfelelő állagot/.
rumaroma ízlés szerint és kevés vaníliaaroma
étcsokoládé
a díszítéshez gyöngycukor és aszalt gyümölcs, jelen esetben sárgabarackot használtam

A cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd ezt hozzáöntjük a rumaromával, vaníliával ízesített és áttört gesztenyemasszához, majd elkeverjük és annyi mézeskalácsot darálunk bele, amennyitől a massza könnyen formázhatóvá válik, de figyeljünk, hogy ne legyen túl száraz, mert akkor nem lesz belül puha a bonbonunk.
Vizes kézzel tetszőleges formákat készítünk a masszából, amihez segítségül hívhatunk süti kiszúró formákat is és sütőpapírral bélelt tálcára tesszük, majd ráöntjük az olvasztott csokoládét és szépen elsimítjuk rajta. Amikor kihűlt betesszük a hűtőbe pár órára, legjobb egy éjszakára. Másnap kapszlikba tesszük és díszítjük.

Plusz egy 5let, ha szeretnénk a masszát formára kiszúrt piskótára is állíthatjuk, így akár karácsonyi süteményt is varázsolhatunk belőle könnyedén

Látjátok tényleg köze sincs a profi bonbonokhoz, de pofon egyszerű és finom

Kép 222

Kép 225

Gesztenyetorta 2 variáció

L

Lassan közelednek az ünnepek és már ilyenkor érdemes körbenézni akár a neten, akár a szakácskönyveinkben lapozgatva, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra.

Ehhez szeretnék most segítséget nyújtani két könnyen elkészíthető desszerttel.

Azért is szeretem őket, mert az egyiket nem kell sütni és tojásmentes, a másik pedig lisztmentes. Kedveskedhetünk az ételallergiás családtagjainknak vagy vendégeinknek, biztosan értékelni fogják a figyelmességünket.

Sütés nélküli tojásmentes gesztenyetorta, tojásmentes változat

 

Az alap
50 dkg gesztenyemassza
20 dkg darált keksz
15 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 dl rum /vagy 1 dl tej és rumaroma/

Krém
3 csomag főznivaló vaníliás pudingpor
9 dl tej
25 dkg margarin
25 dkg porcukor

Középre
kevés tej
kevés rum/vagy aroma/
1 nagy csomag babapiskóta

Tetejére
4 dl habtejszín
porcukor ízlés szerint

Az alaphoz a hozzávalókat robotgépben összekeverem, majd egy nagy tortaformába nyomkodom kb. 2 cm-es vastagságban. Beteszem a hűtőbe, amíg a pudingos réteg elkészül.
A pudingból és a tejből hagyományosan pudingot főzök, majd kevergetés mellett kihűtöm. A margarint és a cukrot habosra keverem és összedolgozom a kihűlt pudinggal.
A gesztenyés alap tetejére simítom a pudingos krém felét, a babapiskótát rumost tejbe mártom /nem áztatjuk el!/ és rárakom jó szorosan a pudingkrém tetejére, majd a maradék pudingot a babapiskótás réteg tetejére simítom.
A habtejszínt keményre felverem a cukorral, és már csak annyi dolgom maradt, hogy szépen rásimítom a pudingkrémre.
Minimum egy éjszakára a hűtőbe teszem.
Remekül szeletelhető és igen dekoratív, főleg, ha a tetejére még teszünk csokiforgácsot, vagy aszalt gyümölcsöt, mogyorót, vagy amit szeretünk.

 

 

 

Lisztmentes gesztenyetorta

Hozzávalók:

3 egész tojás
14 dkg vaníliás porcukor
14 dkg főtt, áttört gesztenye (gesztenye masszából is kiváló)

Díszítéshez: tejszín, csokoládé

A tojást és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a megfőzött áttört (vagy a szoba hőmérsékletű gesztenye masszát). Összekeverjük és vajazott, lisztezett tortaformába öntjük. Ha magasabb tésztát szeretnénk, akkor kisebb formát használjunk, én most is a hagyományos nagyobb méretű formát használtam, így egy jó vastag palacsintatészta szerű kör alakú finomságot készítettem, amit 175 C-on sütöttem tűpróbáig. kb 25 perc elég volt.
Tejszínhabbal és csokiforgáccsal díszítjük.

 

Krémes körözött

A hagyományos tehéntúró ritkán kerül az asztalunkra, általában süteményekbe használom, ezért a körözött elkészítésénél is mellőzőm.

Nálunk egy selymes, ízes körözött a kedvenc, ahol a brindza(juhtúró) sós íze keveredik a lilahagyma édes zamatával, a kömény és a pirospaprika meghatározó erős aromájával. A vajtól pedig igazán krémes és selymesen lágy lesz, valósággal elolvad a szánkban.  Sót nem is kell külön hozzáadni, mert a juhtúró már magában is pont elég sós!

Honnan ismerjük meg a jó brindzát, azaz juhtúrót?

Az állaga krémes, jól kenhető, fehér vagy enyhén zöldes-fehér árnyalatú. Az íze sós, enyhe csípős érzettel.

WP_000850

 

25 dkg brindza (juhtúró)

1 közepes fej lilahagyma

1,5 tk pirospaprika

1,5 tk őrölt kömény

2 tk. növényi vaj

A lilahagymát nagyon apróra vágjuk.

A juhtúrót és a vajat egy keverőtálban simára keverjük, majd hozzáadjuk a lilahagymát és a fűszereket, amivel szintén jól összekeverjük.

Tálalásig hűtőbe tesszük, de minimum egy órát hűtjük fogyasztás előtt.

WP_000864

 

Régimódi bableves

A dédnagymamám így készítette még valamikor az 1900-as évek elején a bablevest, hagyományosan, hagymával és füstölt hús levével. Előkerült a recept és finom volt.

 

WP_000730

25 dkg tarkabab/vagy gyöngybab/

2-3 db sárgarépa

1 db fehérrépa

petrezselyem

1 fej vöröshagyma

pirospaprika

3 babérlevél

tejföl

2 ek. zsír

liszt

Csipetkéhez:

2 púpos evőkanál liszt

0,5 tk. só

1 tojás

 

A babot egy éjszakára beáztatjuk.

A babot, a répákat, a babérlevéllel és a sóval  kb. 1,5-2 liter  füstölt hús levében /ha nincs akkor vízben/ feltesszük főni.

Főzés közben az elfőtt vizet pótoljuk.

Puhára főzzük a babot.

Egy lábasban hagymás rántást készítünk.  A zsírban aranybarnára pirítunk annyi lisztet, amennyit felvesz, beletesszük a nagyon finomra vágott hagymát és megfonnyasszuk.  Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és 3 késhegynyi pirospaprikát, amit gyors mozdulatokkal elkeverünk, felöntjük kb. 1,5 dl hideg  vízzel és a leveshez öntjük.

A csipetkét itt tesszük a levesbe, de el is hagyható.

A csipetke hozzávalóit összekeverjük, nem kell teljesen simára keverni a tésztát csak úgy nagyjából, hogy nagyobb csomók ne legyenek benne.

A levesbe csipegetjük a tésztát és készre főzzük.

 

WP_000734

Húsos egytálételek-ajánló

Közelednek a hidegebb napok, pont az ilyen napokra ajánlom a következő húsos egytálételeket.

 

Ezek a kedvenceim:

 

CICEGÉBEN SÜLT COMB

Cicegéhez:

70-80 dkg burgonya
1 tojás
liszt
4 gerezd fokhagyma
petrezselyem
só, bors
liszt

Hús:

8 szelet hús, jelen esetben sertéscomb

Feltét:

3 kispohár vagy 1 nagy tejföl
3-4 gerezd fokhagyma

reszelt sajt a tetejére

-A húst kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, félretesszük.
-A burgonyát lereszeljük, hozzáadjuk a tojást a áttört fokhagymát, az apróra vágott petrezselymet, sózzuk, enyhén borsozzuk  és annyi lisztet adunk hozzá míg egy viszonylag sűrű, de még kenhető tésztát kapunk.
– A húst jó alaposan bekenjük a masszával és forró olajban szép aranyszínűre sütjük.
– A tejfölhöz hozzáadjuk az áttört fokhagymát, megsózzuk.
– A húst tepsibe tesszük, majd rákenjük a tejfölt.
– Alufóliával letakarva 180 C-on kb. 3/4 órát sütjük, ha puha a hús levesszük a fóliát és visszatesszük picit, hogy a tejföl kicsit rásüljön, a végén sajtot reszelünk rá és aranybarnára sütjük.

 

 

 

MATRÓZTÁL
Hozzávalók:

 1 kg burgonya

60 dkg csirke mellfilé

Bors
Majoranna, 1 kávéskanál
Sülcsirke fűszerkeverék, ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
6 tojás
4-5 evőkanál tejföl
Kb. 0,5 liter lecsó
2 fej vöröshagyma
2 evőkanál tejszín

 A krumpliból sült krumplit készítünk, – jelen esetben áttört, főtt krumplit ízesítettem sóval, borssal és azt használtam-, de az eredeti recept sült krumplit ír, majd egy tűzálló tál aljára rakjuk a burgonyát. Közben a csirke mellfilét kockára vagy csíkokra (ki, hogy szereti) vágjuk, és kevés olajon a sóval, borssal, majorannával és sült csirke fűszerkeverékkel, valamint az apróra vágott hagymával, fokhagymával, – amit előzőleg üvegesre pirítottunk-, puhára pároljuk. A lecsót ráöntjük, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges és pár percig lassú tűzön összeérleljük. Ha ez megvan, ráöntjük a krumpli tetejére. Végül a 6 tojásból 4 evőkanál tejföllel, 2 evőkanál tejszínnel omlettet készítünk, amit a lecsós hús tetejére teszünk, és forró sütőbe tesszük kb. 15 percre.

Kép 272
PROVENCE-I CSIRKEMELL
A recept ötlet a Kiskegyed Konyhája egy régebbi számából származik

Köretnek kacsazsírban sült krumpli volt, a krumplit nagyobb falatokra vágtam, majd megfőztem ezután a sütőben előre felhevített kacsazsírba tettem, majd többször átforgatva ropogósra sütöttem, ez az egyik kedvenc őszi/téli sültkrumplink.

A csirke pedig így készül.

4 csirkemell, szeletekre vágtam
1 citrom leve
1 cs. újhagyma
1 sárga és 1 zöld kaliforniai paprika
1 doboz koktélparadicsom /20 dkg/
1 ág rozmaring
1 nagy marék kakukkfű
1 dl húsleves
3 ek. mustár
1 csomag kb. 8-10 szelet gouda sajt
olaj

A zöldségeket 2-3 cm-es darabokra vágjuk, a paradicsomot felezzük.
A húst megtisztítjuk, felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, majd citromlével meglocsoljuk.
A csirkemellett olajban mindkét oldalról átsütjük.
A zöldségeket tepsibe fektetjük, majd rárakjuk a húst, amit megkenünk az előzőleg fűszernövényekkel összekevert mustárral.
Rárakjuk a sajtszeleteket, végül kb 40-45 perc alatt megsütjük.

 

 

HÚSGOMBÓC SÖRMÁRTÁSBAN

Gombócokhoz:

60 dkg darált hús
2 tojás
2 zsemle
1 kk. só
1/2 mk. bors
1 kk. pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
2 ek olaj

Mártáshoz:

5 dl jó minőségű világos sör
5 ek. olaj
1 púpozott ek. liszt
só, bors, gyömbér

A húst összekeverjük a vízbe előzőleg beáztatott, majd kinyomkodott zsemlével és a többi hozzávalóval.
Gombócokat formálunk belőle és egy közepes, kiolajozott tepsibe tesszük a gombócokat.
A mártáshoz az olajon megfuttatjuk a lisztet, ráöntjük a sört, kevergetve 2-3 percig forraljuk.
Kevés gyömbért, sót és borsot adunk hozzá.
Ráöntjük a húsra, úgy, hogy a mártás bevonja a gombócokat.
Előmelegített sütőben 180 C-on, kb. 35 percig sütjük fóliával letakarva, majd még 15 percig fólia nélkül, hogy szép aranybarna legyen a gombócok teteje.

Bázeli brunsli /lisztmentes, tejmentes sütemény/

Egy nagyon finom liszt és tejmentes keksz egyenesen Svájcból

WP_000774

25 dkg mandula /szükség esetén lehet dió is/

25 dkg porcukor

5 dkg jó minőségű kakaópor

1-1 csipet szerecsendió és fahéj

1 csomag vaníliás cukor

3 evőkanál meggypálinka /lehet más gyümölcs is/

2 tojásfehérje

nyújtáshoz kevés porcukor

a szóráshoz maradék mandula és durva szemű kristálycukor

WP_000779

 

 

Cupcake-papír innen:https://www.eztettem.hu/shop

 

A mandulát és a porcukrot aprító gép segítségével finomra aprítjuk. Hozzáadjuk a kakaóport, a fűszereket, a vaníliás cukrot és a pálinkát. A tojások fehérjéből kemény habot verünk és a masszához forgatjuk. Egy puha tésztamasszát kell kapnunk.

Minimum egy órát hűtőszekrényben pihentetjük.

A gyúródeszkát meghintjük porcukorral és a tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtjuk. Virágformákat szúrunk a tésztából /lehet más forma is/, majd bele a tészta egyik oldalát a maradék aprított mandulába és durva szemű cukorba nyomjuk és a cukros felével felfele sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

150 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük.

WP_000808

Omlós sütőtökös szelet

Ismét előkerült az egyik kedvenc tökös süteményem, igazán finom és omlós. Még az is megkedvelheti a sütőtököt ebben a formában, aki egyébként nem szereti a sütőtököt.

Ezt a receptet  Dr Oetker-nél olvastam valamikor,  átalakítottam saját ízlés szerint, azt kell mondanom, hogy a sütés közben a konyhában szálló illat valami mesés volt, a sütőtök és a fűszerek illata leírhatatlan, az íze is nagyon pikáns és különleges, egyszóval érdemes kipróbálni ezt a sütit, úgyis most van sütőtökszezon.

Hozzávalók:
Tésztához:
1 sütőtök fele, apró kockára vágva

Alaptészta:
35 dkg liszt, lehet Graham liszt is
1 zacskó sütőpor
10 dkg barna cukor
1 tojás
0,5 dl étolaj
1 pohár tejföl

Tésztamorzsa

20 dkg liszt
10 dkg barna cukor
15 dkg margarin
fűszerek: szerecsendió, fahéj és gyömbér, ebből a kombinációból ízlés szerint szórunk bele

1. A tököt megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk

2. Alaptészta:
A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk és kivajazott tepsibe tesszük.

3. Tésztamorzsa:
A lisztet, a cukrot és a fűszereket összekeverjük majd a hideg vajjal elmorzsoljuk.

4. A tésztára rászórjuk a kockára vágott tököt, úgy, hogy mindenhova jusson bőven

5. A tök tetejére egyenletesen elhintjük a morzsás tésztát.

6. 200 C-on kb. 35-40 perc alatt készre sütjük

 

Kép-1807-crop

 

Kép-1811-crop-crop

 

 

45 perces gyümölcstorta

Hihetetlen, de 45 perc alatt tényleg elkészíthető otthon is egy gyümölcstorta.

Nem éri meg boltban vásárolni a sokszor már kicsit szikkadt gyümölcstorta alapot, amikor otthon az alapot sütéssel együtt 25 perc alatt elkészíthetjük.

Ráadásul a fennmaradó 20 percben a tortát be is tudjuk fejezni.

Lássuk hogyan, kezdő háziasszonyoknak is bátran ajánlom a siker biztos.

WP_000740

Az alaphoz, 27 cm tortaformát használva

4 tojás

10 dkg cukor

10 dkg liszt

1,5 ek olaj

margarin és liszt a forma kikenéséhez

Krém:

1 csomag tejszín ízű pudingpor

3 ek. porcukor

4 dl tej

A tetejére:

1-2 banán vagy tetszés szerintin gyümölcs

1 csomag zselatin

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, közben hozzáadjuk a cukrot, amivel még tovább verjük a habot. Ezután egy keverőtálba kanalazzuk a habot, majd a tojássárgákat egyenként  hozzákeverjük, valamint az olajat és végül a lisztet egy keverő lapát segítségével beleforgatjuk amíg szép sima tésztát nem kapunk.

A tortaformát alaposan kikenjük margarinnal, ügyelve, hogy a recéket is alaposan bevajazzuk, mert csak akkor lesz szép a torta formája. Vékonyan behintjük liszttel és a tésztát a formába simítjuk.

Alul-felül sütésre állítva a sütőt előmelegítjük és 180 C-on kb. 15 perc alatt készre sütjük. Tűvel ellenőrizzük a tésztát, ha nem ragad a tűnkre a tészta, akkor elkészült.

Ezalatt megfőzzük a pudingot, majd kihűtjük. Kövessük a csomagoláson előírtakat, csak a tej és cukor mennyiségét változtassuk, hogy sűrű kenhető krémet kapjunk.

A kihűlt tortát megkenjük a megfőzött pudinggal, majd a gyümölcsöt rárakjuk.

A tasakon található információk szerint elkészítjük a zselét, én a főzés mentes változatot szoktam használni, mert gyorsan elkészül.

A tortára csurgatjuk a zselét, nem muszáj mindet felhasználni, mert lehet, hogy túl sok a zselatin a tortára és nem szeretnénk, hogy elázzon a sütemény, ezért csak annyit használjunk amennyi a gyümölcsöket ellepi.

Fogyasztásig hűtőbe tesszük, de a legjobb 2-3 órát várni a felvágással, mert az ízek addigra érnek össze és a piskótánk is a kívánt állagot éri el.

WP_000747

 

WP_000745

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!