Anyacsavarintó

Spenót télire

Nagyon örültem, hogy még viszonylag jó áron (480Ft/kg, lehet, hogy van olcsóbban is a piacokon én zöldségesnél vettem) lehet kapni gyönyörű friss spenótot.
A nyáron valahogy nem sikerült elegendő mennyiséggel feltöltenem a fagyasztót, mert elég gyakran vettünk elő egy-egy zacskóval a hűtőből, mert egyrészt nagyon finom a frissen fagyasztott spenót, másrészt már szinte konyhakész, tehát nagyon kevés idő kell hozzá, hogy egy főzeléket tegyünk az asztalra.

Sokkal jobban szeretem a saját magam által már előfőzött és így a mélyhűtőbe készített spenótot, mint a boltit, mert az sem rossz csak 1. elég drága, 2. én valahogy szinte az összes terméken érzek egy csepp fű ízt, lehet csak beképzelem, de tényleg szoktam érezni.

Nagyon egyszerűen egy délután alatt feltölthetjük a mélyhűtőt annyi spenóttal, amennyi kitart a télen.

Adagonként 1kg spenót szükséges, tehát annyiszor 1kg ahányszor szeretnénk enni a télen, mondjuk havonta 2x akkor 8 kg spenót ideális mennyiség.

Megszabadítjuk a fölösleges száraktól, majd kilónként /lehet nagyobb adagban, de akkor utána méricskélhetünk/ puhára főzzük a spenótot, semmi egyéb csak sima víz és már főhet is.
Amikor megpuhult kicsit hagyjuk hűlni a vízben, majd gyors mozdulatokkal apróra vágjuk és már mehet is a zacskókba.
Fogyasztás előtt érdemes előző este kivenni és már készülhet is a főzelék, figyeljétek meg, hogy mennyivel finomabb lesz télen, amikor a saját magunk által előre konyhakészre főzött spenót kerül elő a fagyasztóból, színre, ízre látható és érezhető a különbség.

Egyszerű kovászos uborka

Lassan itt a kovi ubi szezon, mi nagyon szeretjük a recept egyszerű, de annál finomabb.

kb.1,5-2 kg uborka
2 ek só
1 csomag kapor
2 szelet kenyér

Az uborkát megmossuk, megdörzsöljük, a végeit levágjuk és hosszában 3 helyen enyhén bemetsszük az uborkákat.
Egy 3 literes üvegbe tesszük az uborkát, rászórunk 2 evőkanál sót, majd ráhelyezünk 2 szelet kenyeret és végül a csokor kaprot. Felengedjük vízzel, hogy teljesen ellepje, a tetejét tányérral letakarjuk, majd napon 3 napig érleljük.

A türelem bodzaszörpöt terem

Csoóri Sándor: Tavaszi bodza-vers


Szoknyát varrat a bodza,
Így készül a tavaszra.
Csipkés szélűt és puhát,
Épp olyat mint nagyanyja.
Mert ha nem varratna,
Hát csupasz maradna.




Bodzavirágszörp, avagy a türelem bodzaszörpöt terem.
15 nagy bodzavirág
1,5-2 kg cukor (kevesebb(1,5kg), ha limonádészerűen szeretnénk és több(2kg), ha finom édesen)
2 db citrom
5 dkg borkősav
2,5 dkg citromsav
7 liter víz
A virágokat óvatosan megmossuk. A citromokat felszeleteljük. A borkősavat és a citromsavat a vízben feloldjuk, majd beletesszük a bodzát és a citromszeleteket. Letakarva 2 napig állni hagyjuk. Ezután hozzákeverjük a cukrot és ismételten 2 napig türelmesek vagyunk.
Leszűrjük és felforraljuk, majd tiszta üvegekbe töltjük. Száraz dunsztban kihűtjük. Hónapokig eláll és felöntve vízzel, hozzáadva némi jeget fantasztikus nyári üdítő.

Lecsó télire

Ismét a befőzés ideje veszi kezdetét, ami indult a nyári gyümölcsökkel, de hipp-hopp már ott tartunk, hogy lecsó és szilva és lassan itt az ősz is, tehát nem árt felkészülni rá, hogy télen legyen mit lekapkodni a polcról egy fárasztó munkanap után, vagy csak egyszerűen egy szombat délelőtt, amikor nincs kedvünk a tűzhely mellett állni órákig. Ilyenkor igen hasznos és praktikus tud lenni egy üveg lecsó, amit otthon kevés ráfordítással könnyen elkészíthetünk friss alapanyagokból.
Most viszonylag olcsón be tudjuk szerezni a hozzávalókat is a piacon, nem muszáj hibátlan paprikát, paradicsomot vásárolni, remekül használható az olcsó, ám ízletes szépséghibás termék is, tehát bátran nézelődjünk a piacon és biztos mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő árat.
A paradicsomot pl. már 98 Ft/kg-tól lehet kapni Budapest környékén.

Összesen 4 hozzávaló szükséges

5 kg paprika
2,5 kg paradicsom
kevés szalicil
víz

A paprikát és a paradicsomot feldaraboljuk. A paradicsomot beletesszük egy nagy fazékba és forrástól számítva, gyakori keverés mellett 30 percig főzzük, majd hozzáadjuk a paprikát és jól összekeverjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy pont ellepje, majd ismét forrástól számítva 30 percig főzzük, kevergetni most se felejtsük el.
Amikor már lecsós kinézete lett tehetjük is az üvegekbe, majd a tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, jól lezárjuk és száraz dunsztba tesszük az elkészült lecsót 1 napra.

Ebből a mennyiségből 10 üveg lecsó és 1 üveg leve lett, amit szintén üvegbe töltöttem, mert télen víz helyett ezzel is felengedhetünk ételeket, olyat, amihez illik a paprika-paradicsom ízvilág, mert ugye nem pazarolunk, mindent illik az utolsó cseppig felhasználni 🙂

Kellemes időtöltést a befőzéshez!

Meggy

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kaptunk kb. 40 kg meggyet anyósoméktól.
Viszont mit is lehet kezdeni ennyi meggyel, azon kívül, hogy pukkadásig ettük magunkat, adtunk az ismerősöknek és még mindig több kosárban sorakozott a sok-sok gyümölcs.

Íme egy-két 5let a felhasználáshoz:

1.
 Ahogy dédanyáink készítették:

A gyümölcsöt mázas fazékba tesszük, lekötjük vászonnal, majd egy félig vízzel telt fazékba állítva, kemencébe téve, a víz forrásától számítva 20 percig főzzük. A fazekat kivéve másnapig hűvös, száraz helyre tesszük. Amikor meghűlt cserépfazekastól hűvös helyre tesszük és hónapok múlva kinyitva friss ízű gyümölcsöt találunk benne.

2. 

Meggylekvár I. nagyanyáink konyhájából

50 dkg meggypép
40 dkg cukor

A megmosott, kimagozott meggyet a cukorral elkeverjük. A magokat mozsárban megtörjük, kevés vízzel felfőzzük és szitán áttörve a meggyre öntjük. Az egészet puhára főzzük és szitán újból áttörjük., forró üvegekbe töltjük és szárazon kidunsztoljuk.

3. 
Meggylekvár II. nagyanyáink konyhájából

3,5 l meggy
50 dkg cukor
citromszeletek

A megmosott, kimagozott meggyet saját levében cukorral, állandó keverés mellett addig főzzük, amíg a pép sűrű nem lesz, akkor jó, ha leesik a kanálról. Kevés magot adunk hozzá és apróra vágott citromhéjat, kevés ideig forraljuk és forrón üvegekbe töltjük.
A régi receptből nem derül ki, hogy mi történik a maggal…. szerintem ki kell szedni mielőtt üvegekbe töltjük.

4. 
Modern meggydzsem

1,3 kg magozott meggy
40 dkg cukor
1 csomag 3:1 dzsemfix szuper
pici szalicil(elvileg nem is kell, én teszek a tetejére csak éppen egy késhegynyit)

A meggyet robotgépben pépesítjük, majd hozzáadjuk a cukrot és a dzsemfixet.
Forrástól számítva kb 2 percig főzzük.
Üvegbe töltjük, egészen a pereméig, pici szalicilt teszünk a tetejére és lezárjuk az üveget.
5 percig lefelé fordítjuk az üveget és már készen is van.

5.
Sütikbe és csemegének szódás meggy, egyik kedvencem, mert szuper gyors, nem lehet elrontani és finom.

Meggy
Szóda
3 ek. cukor
Szalicil

Az üveget megtöltjük meggyel, majd 3 ek. cukrot szórunk rá, felöntjük szódával(vagy szénsavas ásványvízzel), a tetejére rászórunk késhegynyi szalicilt. Az üveget lezárjuk és mehet is a szekrény tetejére.
3-4 hónapig ne bontsuk fel!!! Igazi pikáns íze lesz.

6. 
Meggyleves

A meggyleves nálam konkrét méricskélés nélkül készül, kb 1-1,5 kg meggyet kimagozunk, lábasba tesszük és felengedjük vízzel, bőven lepje el(legalábbis én úgy szeretem, ha sok a lé), fahéjat, szegfűszeget, citromhéjat és 1 dl bort teszek hozzá, mindent csak úgy kb., majd jól megcukrozom és felteszem főni. Addig 2,5-3 dl tejfölt összekeverek kb. 2,5-3 ek liszttel.
Amikor felforrt a leves megkóstolom, ha kell még megcukrozom. Egy merőkanálnyi forró levest adok a tejfölhöz és jól elkeverem ezután öntöm a leveshez, ami, ha elsőre picit csomós ne ijedjünk meg ahogy felforr szép sima lesz. Újra megkóstoljuk, ha kevésnek találjuk a levet még pici tejet önthetünk hozzá. Tejszínhabbal tálaljuk.

7.

Simán zacskóba eltesszük a mélyhűtőbe 🙂
Kellene már egy nagyobb mélyhűtő, ilyenkor jövök rá, hogy milyen kicsi a mélyhűtőnk jól el lehet sakkozni, hogy hova fér be még egy zacskó

8. 
Süteménybe is kerülhet
Egyik kedvenc receptem, Kefires piskóta gyümölccsel

Nálunk már teli a polc, hűtő, has meggybefőttel, lekvárral és dzsemmel. És Nálatok?

Pomáz-Dolinákon szedd magad meggy, cseresznye szűret. 
Előtte érdemes telefonon érdeklődni:26/325-346
10 kg-ig 300 Ft/kg  és amit azon felül szedtek az már 150Ft/kg.

Szüretre/Befőzésre fel!!!


Befőzés; tök, patiszon, paradicsom és minden mi télire való....

Kellemes kaporillat lengi be az egész lakást, nagyon szeretem az illatát, ízét és magát a növényt. A magjából teát főzve a csuklás ellen is kiváló. A tökfőzelékhez elengedhetetlen a kapor, de én úgy gondolom a télire eltett zöldségek egyik legfontosabb fűszere, ezért gyakran és sokat használok ebből a remek gyógy- és fűszernövényből.
Szeretek biozöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani, adni a családomnak, ha van rá lehetőség. Idén olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kiskertemben a zöld paradicsomból annyi jutott, hogy télire lesz bőven lekvár és savanyúság is belőle, teljesen vegyszermentesen,  a tökféléket a falunkból szereztem be(szintén bio), hihetetlen jó áron, így télen tökbőség lesz. 🙂 Igaz nem is bánom, mert nagyon egészséges és finom.
Amit ma sikerült eltennem:  zöld paradicsom savanyúan, illetve csillagtök hagymás-kapros borecetben. Már pihennek a száraz dunsztban. Elkezdtem előkészíteni a töklekvárnak valót is, bár ez holnapra fog maradni, mert elfelejtettem megvenni a citromot….  és az uborka eltevése is hátra van még, de nem baj, mert imádok télire eltenni legyen szó savanyúságról, gyümölcsről vagy lekvárról.

Csillagtök hagymás-kapros borecetben

1kg csillagtök
6dl hagymás borecet
1 cs kapor
6dl víz
4 ek. cukor
1 ek. só
késhegynyi szalicil

A csillagtököt megtisztítjuk, felvágjuk. A borecetet, vizet, cukrot és a sót össze keverjük, a kaprot apróra vágjuk és a borecetes léhez adjuk pár percig forraljuk, majd az üvegekbe rakott csillagtökre öntjük, tetejükre késhegynyi szalicilt teszünk. Száraz dunsztba tesszük.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!