Anyacsavarintó

Virágzó eperkert- avagy virággal és sajttal duplán töltött eper

A második bor amely a Patricius Borháztól érkezett  a Patricius Tokaji Katinka volt.

Most ehhez az édes borhoz alkottam borfalatot, be kell vallanom igazi kihívás volt.

A bor töppedt szőlőből készült, késő novemberben szüretelték a szőlőt, amikor már a túlérett szemek mellett megjelentek az aszúsodott szemek is.
Fahordóban érlelődött és magában hordozza a késői szüret ízvilágát.
Fantasztikusan lágy és édes, én a gyümölcsöt  enyhe mazsolás ízzel igen hangsúlyosnak éreztem.

Ezeket figyelembe véve született meg a Virágzó eperkert nevet viselő üde, színes, tavaszi  falatkám.

Hozzávalók

Eper
Gorgonzola sajt (kb 10 dkg)
Darált dió
Árvácska
Kicsi bazsalikomlevelek
Kevés olívaolaj (lehetőleg spray)

Az epret megtisztítjuk, félbevágjuk és a belsejét karalábévájóval enyhén kivágjuk.
A kivájt gyümölcshúst félretesszük, ezzel töltjük meg a sajtot.
A sajtból akkora falatkát vágunk, hogy az eperbe tudjuk tölteni, majd félbevágjuk és megtöltjük az eper kivájt részével.
Nagyon enyhén olívaolajjal befújjuk a sajtot és darált dióba hempergetjük.
Beletesszük a félbevágott eperbe, majd rátesszük az eper másik részét és beletűzzük az árvácskát valamint a pici bazsalikomlevélkét.

Patricius Mediterrán csirkefalat árvácskás mozzarellával és Saláta narancskehelyben

Igazán izgalmasan telt az elmúlt hét, mert nagy fába, azaz falatba vágtam a villámat.

Patricius Borház versenyt hirdetett gasztrobloggereknek, bor és ételpárosítás volt a feladat, ami végül egy a borhoz illő borfalatban áll össze.

Hozzám egy 2009-es Patricius Tokaji Sárga Muskotály és egy Patricius Tokaji Késői Szüretelésű Katinka érkezett.

Elsőként a Sárga Muskotályhoz készítettem borfalatot, nagyon élveztem az összes fázist egészen a bor kóstolástól a  falatka délutáni kerti uzsonna keretében történő elfogyasztásáig.

A Sárga Muskotály egy igen karakteres száraz minőségi fehérbor, igazán üde, friss, gazdag illatvilág, én főként a szőlővirág illatát éreztem, majd megkóstolva a gyümölcs telt íze sokáig érezhető maradt.

Nem volt egyszerű a feladat, mivel csak lelkes amatőr borkóstolgató vagyok, tehát nem sok tapasztalattal rendelkezem a borhoz illő étel kiválasztásában, de annál  nagyszerűbb volt az érzés, amikor végre összeállt  a végső kép, hogy valójában mit és miből szeretnék készíteni a bor mellé.

Kóstolás után rögtön tudtam, hogy valamilyen húsos falatka fog készülni, de a bor illata a saláta irányába is húzott, ahol egyből úgy éreztem, hogy a citrusnak is főszerepet kell kapnia, mint végül kiderült nem nyúltam mellé, fantasztikus párost alkotnak, csakúgy, mint a fűszeres csirkemell, a kevésbé karakteres mozzarellával, amihez az árvácskát választottam pontként az i-re. Itt jött még a kedvenc öntetem, ami remekül passzol a húsos falatkához és a salátához egyaránt, egy tökmagolajos kefíres pikánsan édes salátaöntet.

Mediterrán csirkefalat árvácskás mozzarellával


25 dkg csirkemellfilé
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
1 kk.só
1/2 kk.bors
4-5 friss bazsalikomlevél
1 ek. olívaolaj
zsemlemorzsa
1 zacskó mozzarellagolyó
árvácska
kicsi medvehagyma levelek

A csirkemellfilét, a tojássárgáját, a fokhagymát, a friss bazsalikomleveleket, a sót és a borsot robotgépben pépesre aprítjuk.
Eközben a zsemlemorzsát és az olívaolajat elkeverjük.
A csirkepépből kisebb korongokat formálunk, belemártjuk az előzőleg villával enyhén felvert tojásfehérjébe, és megforgatjuk az olívás zsemlemorzsában.
Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

A még meleg korongokra mozzarellagolyót helyezünk és szendvicssütőben vagy grillen gyorsan ráolvasztjuk a sajtot, végül  a még forró sajtba nyomjuk az árvácskát, a virágok mellé pedig a pici medvehagymaleveleket.

A falatkához és a salátához tartozó kefíres mártogatós

1 kis doboz kefír
2 kk. tökmagolaj
mustár
bors 
cukor
A hozzávalókat ízlés szerint hozzáadjuk a kefírhez és jól elkeverjük. Konkrét arányokat itt nehéz írni, mert a kapható kefírek sem teljesen azonos ízűek, ezért a többi hozzávalót kell mindig a kefírhez igazítani, a végeredmény legyen pikánsan édes.
Saláta narancskehelyben

3-4 db narancs
idénysaláta, 
jelen esetben tölgylevél saláta, mint tépősaláta
répa,
káposzta fehér és lila 
A narancsok tetejét levágjuk, kiszedjük a narancs húsát, amit felkockázunk és a salátákkal együtt visszatöltjük a narancsba. A narancs oldalára késsel mintákat is faraghatunk. 
Kefíres öntettel leöntve tálaljuk. 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!