Anyacsavarintó

Korhelyleves, sztrapacska másképpen

Eme két étel nálunk elválaszthatatlan párost alkot. A recept eredetileg dédnagymamám receptje, aki szakácsnő volt és ahogy tudom egyik generáció sem változtatott a recepten semmit, a mai napig így készítjük a családban, eddig mindenkinek ízlett, aki kóstolta.

A recept:

1,5 kg savanyú káposzta, ha tudunk kérjünk levet is hozzá, ez mindkét ételünk alapja

Tésztához: 


8 nagyobb krumpli
1 tojás
liszt
víz

ami még szükséges: só, bors, pirospaprika, olaj, pici cukor, ecet (ha nem elég savanyú), 1 nagy fej vöröshagyma

Tehát ennyi, amire szükségünk van, nem is olyan sok, igaz?

Elkészítés:

A káposzta levét félretesszük, viszont, ha nem kaptunk levet, akkor a káposztánkat átöblítjük és azt a levet tesszük félre.
A káposztát még egy picit összevágjuk, nem nagyon csak éppen annyira, hogy ne legyenek túl hosszúak a szálak. Olajat öntünk egy nagyobb lábasba és rátesszük a káposztát, sózzuk, borsozzuk, 1 kiskanál cukrot is teszünk hozzá,  majd szép aranybarnára pirítjuk.

Tészta: 

A 8 nagyobb krumplit lereszeljük, hozzáadunk egy tojást, enyhén! sózzuk, borsozzuk, annyi lisztet és vízet keverjünk hozzá amennyi szükséges ahhoz, hogy nokedlitészta sűrűséget kapjunk. 1 órát pihentetjük.
Addig elkészítjük a levest.

1 nagy fej vöröshagymát kockára vágunk és olajon megdinszteljük, 1 kiskanál pirospaprikát keverünk hozzá, gyorsan felöntjük a félretett káposztalével. Amennyiben nem elég a káposztalevünk, akkor vízzel pótoljuk, annyit készíthetünk, amennyire szükségünk van , viszont, ha vízzel pótoltunk figyeljünk arra, hogy ecetet nyugodtan használhatunk, mert valószínűleg nem elég savanyú a levesünk és itt az a lényeg, hogy jó savanyú levest kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. fél órát főzzük.

A pihentetett tésztából nokedli formát szaggatunk és sós, olajos vízben puhára főzzük.

Ha kifőtt a tészta annyit kiveszünk belőle, amennyire a leveshez szükségünk lesz, ezt külön tálba tesszük, fontos, hogy nem bele a levesbe, mert megszívja magát és nem marad levesünk 😉 Tálaláskor szedünk a tányérba a tésztából és arra merjük rá a forró levest.
A többi tésztát pedig a felmelegített pirított káposztához keverjük, sózzuk, borsozzuk, ha szükség van rá.

Szabolcsi káposzta /nyári töltött káposzta/

k Ez a recept már generációk óta változatlanul készül a családunkban, nem is szeretném túlragozni:
Egyszerűen csak ennyi: Isteni!!!

Hozzávalók:

2 fej édes káposzta /1 kisebb fej + 1,5 kg-os  /
2 kisebb konzerv paradicsom sűrítmény
olaj
só, bors, cukor

Töltelékhez
60 dkg darált sertéshús
só, bors
1 fél vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2,5 dl rizs
1,5 ek. zsír

Rántás:
liszt, olaj, pirospaprika, víz

Vizet forralunk, sóval, olajjal, annyit, hogy a káposztákat bele tudjuk tenni a lábasba. Amikor forr a víz beletesszük a káposztákat, a kisebb fejet annyi időre, hogy a leveleket le tudjuk szedni, a nagyobbat csak éppen beletesszük, hogy picit átforrázzuk.
A töltelékhez a húst, a kétféle áttört hagymát, a rizst, a zsírt jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk.
A tölteléket a kisebb káposztáról leszedett levelekbe göngyöljük.
A nagyobb káposztát csíkokra vágjuk.
Egy nagy edény aljára tesszük a csíkokra vágott káposzta felét, majd a töltött batyukat és ismét a maradék csíkokra vágott káposztát. A forrázóvizet ráöntjük a káposztára,  pont annyit, hogy ellepje /ha szükséges főzés közben pótoljuk a vizet/. Felforraljuk, hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert paradicsompürét,  megsózzuk és mérsékelt hőmérsékleten puhára főzzük.
Elkészítjük a rántást, olajon a lisztet enyhén megpirítjuk, pirospaprikával meghintjük, vízzel felengedjük és a káposztára öntjük. Sózzuk és ízlés szerint cukorral ízesítjük az ételt, még 15 percig főzzük.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!