Anyacsavarintó

Kefíres kínai kel saláta tökmagolajjal


Ez az egyik kedvenc salátám, nagyon egészséges és finom, a tökmagolaj kifejezetten megbolondítja a salátát igazi extravagáns ízvilága van, érdemes megkóstolni.

Hozzávalók:
2 doboz kefír
1 kg kínai kel
mustár
tökmagolaj
cukor, só, bors
A kínai kelt csíkokra vágjuk, lesózzuk és kb. fél órát állni hagyjuk. A kefírhez hozzáadunk 1 mokkáskanál borsot, 1 evőkanál mustárt, 15 csepp tökmagolajat, 1 evőkanál cukrot. Amennyiben szükséges még igazíthatunk az ízeken. A kínai kelt kicsit kicsavarjuk, majd összekeverjük a kefírrel. Legalább fél napra hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. 



Kefir

Kefíres piskóta gyümölccsel

Ezt a süteményt nagyon szeretem, mert könnyű elkészíteni, elrontani szinte lehetetlen és a variációk száma végtelen, mivel mindig olyan gyümölcsből készítem, aminek éppen szezonja van. Most szőlőből készült. A kefíres poharat használom méricskéléshez, és még mosogatni is keveset kell miután elkészült 😉
A fotón látható, amint a kis kuktám segédkezik a készítésnél, szóval érdemes a gyerekeket is bevonni a sütésbe, mert nagyon jó móka a közös sütés.

Hozzávalók: /a mérce a kefires pohár/

2 pohár kefír
2 tojás
2 pohár cukor
4 pohár liszt
1/2 pohár olaj
1 sütőpor
1 zacskó vaníliás cukor
1 csipet só
gyümölcs ízlés szerint

Mindent  egy nagy tálba öntünk a gyümölcs kivételével és jól összekeverjük. Majd hozzáadjuk a gyümölcsöt, ha kicsit levesesebb gyümölcsről van szó én meg szoktam forgatni lisztben mielőtt a sütibe teszem, akkor valahogy kevesebb levet ereszt és nem is áztatja el a süteményt. Kiolajozzuk (igen, olajozzuk és nem vajazzuk a tepsit), lisztezzük a tepsit és beleöntjük a masszát, 180 C-on tűpróbáig sütjük, porcukorral tálaljuk.

                                                                      

Kefir

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!