Anyacsavarintó

Színes fogások tavaszra, melyek egyszerűen elkészítehetőek

Tavasszal szeretem a színeket az asztalra varázsolni és nem utolsó sorban finom és egészséges ételt tenni a család elé egy-egy nehéz nap után, vagy éppen reggelire.  A blog ráncfelvarráson és tavaszi megújuláson esik át, de azért jut idő egy-egy színes tavaszi finomság elkészítésére.

Mutatom is a családom kedvenceit. 

Olyan mutatós és színes ételeket válogattam össze, amihez tényleg nem kell konyhatündérnek lenni és az elkészítésük sem bonyolult, ráadásul még bókokat is begyűjthetünk. 

01 | Mindent bele saláta

Vegyük elő az összes zöldséget, ami otthon van tépkedjük és vágjuk össze őket. Ezután egy joghurthoz kevés mézet, mustárt, sót és borsót adunk, majd jól összekeverjük a salátával. Egy nagyobb méretű pogácsaszaggatót megtöltünk a keverékkel, majd óvatosan levesszük róla és így szép, rendezett salátástálat kapunk. Végezetül szórjunk sajtot a tetejére. 

02 | Tavaszi tekercs, egyszerű salátával. 

A tavaszi tekercset általában készen szoktam venni, de mellé egy nagyon egyszerű salátát bőven belefér az időmben összeállítani. A salátába csak uborka, paradicsom és lilahagyma kerül, amire kevés tengeri sót szórok és jól összekeverem. Tálaláskor a kedvenc öntetünket tegyük rá. Igazán egyszerű, de szép tál.

03 |   Minden jóval megtöltött pogácsa

A pogácsához gyakran ezt a receptet használom:

1/2 kg túró

1/2 kg liszt

1/2 kg margarin

3-4 kávéskanál só

1 tojás a tetejére

Ezt az egészet összegyúrjuk, bedobjuk a hűtőbe, ahol megpihen egy éjszakát és másnap már csak nyújtjuk, szaggatjuk, tojással megkenjük, majd megsütjük és végül megesszük.

Azonban, ha nincs időnk bármilyen pogácsa megteszi, amit szeretünk. A pogácsát kettévágom és egyszerűen megtöltöm azokkal a finomságokkal, amit a hűtőben találok, egyik legjobb módja a hűtő kiürítésének.

Nálam ezek szokta belekerülni: 

-sajtok

– maradék sültek

– mindenféle zöldség

– esetleg maradék franciasaláta, vagy bármely más könnyen romlandó saláta

04 |Egyszerű saláta vacsora

Ez szintén egy remek módja a pogácsa feldobásának.

Elkészítem az egyik legegyszerűbb salátámat, amibe kerül kukorica, borsó, alma és némi jó minőségű majonéz.

05 | Tavaszi zsongás smoothie

Gyakran fogyasztom reggelire és vacsorára egyaránt. 

1 banán

1 nagy marék  fagyasztott eper (ha friss epret használunk, akkor pótoljuk 2-3 jégkockával)

2-3 db friss bazsalikom levél +díszítés

½  marék dió+ némi darált dió a tetejére

4 dl tej

Nagyon kevés vanília aroma, vagy egy negyed vanília rúd belseje

1 ek. méz, vagy ízlés szerint lehet picivel több is

1 csipet frissen őrölt bors

Minden dobjunk a turmixgépbe és pár másodpercig turmixoljuk össze a hozzávalókat.

Pohárba töltjük, a tetejét megszórjuk darált dióval és bazsalikom levéllel díszítjük.

Nálatok milyen a tavaszi ételek készülnek?

Levendulás szeder smoothie és könyvajánló

Az esti naplemente nézéshez ajánlom ezt a finom nyári smoothie-t és egy jó könyvet, ami Drummond Ree: tűsarkúban a prérin című könyve, ráadásul most félárron megvásárolható és egy kellemes nyáresti olvasmány.

Ree-t a The Pioneer Woman-ként ismerhetjük, blgoját havonta több mint 20 millióan keresik fel. Nagyon sokan kíváncsiak a hölgy életére, egészen attól kezdve, hogy mit főz, mit visel vagy éppen a farmjukon mi történik és miként boldogul a gyerekneveléssel, akiket otthon tanít, hová utaznak, vagy egyszerűen mit gondol a világról. Írt több szakácskönyvet és gyerekkönyvet, van főzőműsora és számtalan eseményen vesz részt.
A könyv az életének azt a részét meséli el, hogy hogyan szeretett bele egy vérbeli cowboyba.
A könyvben recepteket is találunk csak, hogy utána legyen mit főzni a családnak, vagy éppen a kiszemelt fériemberünknek.


Az egyik kedvenc blogom, ahová szinte minden nap benézek:  http://thepioneerwoman.com/

A smoothie-t így készítsük:


kb 8 szem szeder
1 csipet levendulavirág
0,5 dl tej
0,5 dl joghurt
3 db jégkocka
1 kiskanál méz

Az egészet összeturmixoljuk és kész.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!