Intelligens krémes

A neten szinte mindenhol megtalálható ennek az igazán könnyen  elkészíthető finomságnak.
A neve alapján krémesnek gondolnánk, ami annyiban igaz is, hogy alul van egy vékony réteg, majd jön a krém és végül a piskóta réteg, mindez úgy, hogy magától áll össze az egész sütemény sütés közben. Személy szerint inkább azt mondanám, hogy a tejes pitére sokkal jobban hasonlít, így inkább intelligens pitének szoktam hívni, de a köztudatban intelligens krémesként szerepel. 

8 tojás, szétválasztva

20 dkg kristálycukor

20 dkg margarin felolvasztva

1 kis kanál vanília aroma

1 csomag vaníliás cukor

15 dkg porcukor

1 liter tej

9 púpos evőkanál liszt

A tojások sárgáját a kristálycukorral, a vaníliás cukorral és az aromával fehéredésig keverjük.
Hozzáöntjük az olvasztott margarint. Jól elkeverjük. Jöhet a 9 púpozott evőkanál liszt, ezzel szintén csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a tejet és ezzel is simára keverjük.
Végül hozzákeverjük az előzőleg porcukorral habbá vert tojásfehérjét. A porcukrot már csak akkor adjuk hozzá amikor már majdnem kemény a tojáshabunk. 
Ismét elkeverjük a keveréket, szép krémesre, majd egy kivajazott lisztezett tepsibe öntjük.
Előmelegített sütőben 180 C-on kb. 45-55 percig sütjük. 
A tepsiben hagyjuk kihűlni, mert csak úgy lesz szépen szeletelhető, porcukorral meghintve tálaljuk.

Tovább a blogra »