Tudni kell, hogy általában mindent túlszervezek. Nincs ez másképp a családi nyaralások alkalmával sem. Tudom néha idegesítő szokás, de igen hasznos. A nyaralás alatt szeretünk jönni-menni, látnivalókat megnézni, éttermeket kipróbálni.
Mindezt már itthon, jóval a tervezett indulás előtt elkezdem szervezni és bevallom nem kevés időt vesz igénybe, de milyen jó amikor a nyaralás idején csak előveszem a kis papírt. GPS belőve és indulhat a túra. Tudom, tudom elavult módszer papírra tervezgetni, de az mindig minden körülmények között nálunk van és nem merül le, nem megy el a vétel, szóval praktikus.
Általában ilyenkor részletes költségvetést is készítek, hogy ne érjenek váratlan meglepetések (plusz kiadások azért mindig jönnek rá) Az étterembe hárman mentünk és nyári melegben egyikünk sem kívánt túl sok és nehéz ételt így az árak is ez alapján kerültek feltüntetésre.
Előre tervezve sem voltak olcsó kirándulások, pedig igyekeztünk tartani magunkat a tervhez. Az éttermek étlapjáról is időben tájékozódtunk, még itthon és ki-ki kiválasztotta a kedvencét, persze volt, hogy ez borult, mert éppen akkor már nem ez volt a kedvenc.
Idén a Balatonon töltöttünk pár napot, ebből 5 napot kirándultunk, a többi strandolással telt el. Az idő szinte végig remek volt.
Megosztom veletek a programtervemet, hátha valakinek hasznos lesz még idén nyáron vagy akár ősszel, de lehet, hogy éppen jövőre jön majd jókor.
Következzenek címek, árak, ételek és fotók és 1-1 hely ahol érdemes megállni.
Nézzük, hogy hol jártunk és miről fog szólni a beszámoló:
Siófok, Tihany, Balatonfüred, Balatonkenese, Veszprém
A kirándulások akár önállóan 1-1 napra is betervezhetőek.
1 nap.
Siófok
Délelőtt:
Galérius Fürdő
3 órás belépők: Egész napos belépők:
Felnőtt: 2400 Ft F: 2900 Ft
Gyerek:1200 Ft Gy: 1600 Ft
Nyitva: 9-21, Siófok -Szabadifürdő , Szent László utca. 183.
Szép kártyát elfogadnak
Ebéd :
http://www.bellaitaliasiofok.hu/, Siófok Fő tér 4.
Amit mi kinéztünk: Bambino menü, Mentás mangóleves, Tiramisú, Saltimbocca
Az ebéd kb. 8000 Ft-ból jön ki.
Délután:
Víztorony, Szabadság tér
Belépő: F: 850 Ft, Gy:350Ft
Sajnos Siófokra nem vittünk fényképezőgépet, így fotó innen: http://siofok.varosom.hu/latnivalok/muemlekek/Viztorony-3.html
A víztoronyban Kilátó-Oxigén Központ-Élmény Központ és Kávézó működik.
2. nap
Balatonkenese
Felmentünk a Balatonakarattyai kilátóhoz, ahol kicsit meglepődtem, mert nem hagyományos kilátó van, hanem a szikla széléről csodálhatjuk meg a panorámát. A címet érdemes beállítani: Koppány sor Balatonakarattya-Balatonkenese 8172, 47° 0′ 58.5072″ N, 18° 9′ 16.2072″ E
Sokan panaszkodnak, hogy nincs jó reggelizőhely a Balaton partján, de most figyeljetek, mert de bizony van. Reggelizni itt érdemes http://www.katicapekseg.hu/, 8174 Balatonkenese, Fő utca 21.
A Katica Pékség Kávé-és Teaház nagyon nagy kínálattal rendelkezik, azt mondom akár Budapest közepén is megállná a helyét. A kiszolgálás kedves, gyors, pontos. Csodálatos, hangulatos reggelizőhely a Balaton mellett. Mindenképpen álljatok meg 1-2 vagy akár több friss süteményért.
Kép forrása:http://www.katicapekseg.hu/
Ezután csak sétálgattunk a környéken, majd megebédeltünk a Hotel Marina Port-ban http://www.hotelmarinaport.hu.
Szabó Csaba Executive Chef bizony érti a dolgát, mert fantasztikus volt minden, amit kóstoltunk.
A Toszkán paradicsomleves zellerrel és parmezánnal, mesés ízorgia, tömény, de finom, lágy ízek. A friss fűszeres csirkenyárs is nagyon ízletesen volt elkészítve, a gyerek menüből pedig a bolognai spagetti nagyon ízlett a gyerkőcnek, szerintem nem is volt kicsi adag, attól függetlenül, hogy gyerek menüknél szerepelt az étlapon. A desszertek közül pedig a somlói mignon csíkosan névre hallgató költeményt próbáltuk ki, komolyan mondom hármunknak elég volt desszert gyanánt, zseniális volt. Igaz nem voltunk annyira éhesek, de kb. 7000 Ft-ból ebédeltünk nagyon finom ételeket.
Fotót készíteni már csak az ebéd legvégén jutott eszembe, bocs a szétcincált desszert miatt, pedig tényleg gyönyörű volt, amikor kihozták.
Mind az étteremről, mind pedig a kiszolgálásról csak legekben lehet beszélni.
A délután hátralevő részében a strandon lóbáltuk a lábunkat, de azért egy félelmetes viharban is részünk volt, nézzétek csak.
Tájkép vihar után:
Balatonkenesén velük is találkozhattok, az apuci elég vehemens, de iszonyat aranyosak.
3. nap
Balatonfüred
Délelőtt:
Annagora Aquapark
Balatonfüred, Fürdő utca 35.
Belépő:
Ny:
F.:2500 Ft, Gy: 2000 Ft, Szép kártyát elfogadnak.
Ebéd:
http://www.balatonetterem.hu/ Kisfaludy utca 5.
Meggyleves, Garfield pizza, csalafinta csirkenyárs, somlói
Itt is kb. 7000 Ft-ból lehet megebédelni, ha nem vagyunk nagyon éhesek.
Délután
Tagorre sétány északi részén július 10-től 21 édesvízi akvárium mutatja be a Balaton élővilágát.
Belépő:
F: 1000 Ft, Gy: 500 Ft
4. nap
Tihany
Délelőtt:
Levendula Ház http://www.levendulahaz.eu/
Tihany, Major utca 67.
A parkolás az épület előtt ingyenes, itt érdemes letenni az autót és az Apátságot könnyű 5-8 perces sétával elérhetjük, ott már nehézkes és fizetős a parkolás.
Belépők:
F: 700 Ft, Gy: 400 Ft Nyitva: 9-19
A látogatóház interaktív. Lápjárástól a régi kőzetmozgásokon, vulkánon keresztül sok dolgot kipróbálhatunk, de kb. 20-30 percig tart a séta, ennyi nekünk elég volt, hogy körbejárjunk. Majd az udvaron egy tanösvény és egyéb érdekességek várják a kicsiket és nagyokat. A házban kis ajándékbolt is működik.
Ebéd
Adler Hotel http://www.adlerhoteltihany.hu/
Felső Kopaszhegyi út 1/A
Gyerekmenü Némó, pangasius baconben, bazsalikomos pestos spagetti
Kb.: 6000-7000 Ft
Délután
Bencés Apátság
I. András tér 1.
Belépők:
F: 1000 Ft, Gy: 500 Ft Ny: 9-18
Az Apátság lábánál egy kis kézműves fagyizóban nagyon finom levendula fagyi is van, ne hagyjátok ki.
5. nap
Veszprém
Nálunk ez a kirándulás vasárnapra esett, mert nem hagyhattam ki a híres bolhapiacot.
Már reggel hatkor kint voltunk a Házgyári úton egy kis kincskeresés céljából. Alkudni szinte mindenhol lehetett, de gyerekkel kicsit nehezebb, mert a fifikás eladók látják, ha szeretne valamit a gyerek és akkor nehezen engednek. Azért sikerült beszerezni egy régi farm játékot, még fel kell kicsit újítani, de állatokkal mindennel együtt volt 1000 Ft, repülőt, modell vasúthoz épületeket, húsvéti dekorációt, bűvész játékot stb. szóval a gyűjtő szenvedélyemnek hódoltam rendesen, alkudtam és alkudtam, ha egyedül megyek 3-4 órát nézelődök, az biztos.
Így 2 óra múlva elindultunk és egy gyorsétteremben megreggeliztünk, onnan pedig irány a várva várt állatkert. Bevallom kicsit féltem, mert rossz gyerekkori emlékek tódultak elő, büdös , kicsi és levegőtlen helyiségekbe zsúfolt állatok, mert igen még a ’80-as években ilyen volt, de az állatkert szeretetem győzött és mentünk.
Veszprém, Kittenberg Kálmán utca 17.
Belépők:
F: 2300 Ft Gy: 1500 Ft, Szép kártyát elfogadnak Ny: 9-18
10 óra 30 perc: ormányos medve etetés
11 óra: gyűrűsfarkú maki etetés
Az állatkert valami fantasztikus, ha Veszprémbe jártok ne hagyjátok ki. Gyönyörűen fel van újítva és a munkálatok még mindig folynak. Tisztaság és rend körös körül. Remek kis játszóház rész van kialakítva a gyerekeknek, ott nincs külön belépő díj. A kifutók tágasak, az állatok barátságosak szinte látszott, hogy imádják a fényképezőgépet.
Egy újabb fantasztikus élménnyel gazdagodtunk.
Ebéd
Elefánt étterem http://elefantetterem.hu/
Paradicsomos spagetti, fokhagymakrémleves cipóban, grill camamber tiramisú. kb. 6000-7000 Ft-ból
Délután:
Várnegyed, az óváros térről nyílik.
Tűztorony:
Belépő: F. 400, Gy, 300, családi olcsóbb: 800 Ft
Dubniczky palota, Vár utca 29.
F: 1000 Ft, Gy: 600 Ft
Kombinált belépő: F: 1500 Ft, Gy: 1000 Ft
Köszönöm, hogy velem tartottál, remélem találtál pár hasznos információt.