A tejcsokoládé- ahogy én látom

Már kutatók is megállapították, hogy az étcsokoládé fogyasztása jót tesz a szervezetnek. Ezzel szemben a tejcsokoládé fogyasztása már nem bír ilyen jótékony hatással (állítólag, azért én nem vagyok teljesen biztos ebben), de ki bírna ellenállni egy finom tejcsokoládénak?

Napjainkban már egyre több gyártó megpróbál eleget tenni a vevők egyre növekvő elvárásainak és ezáltal minőségi tejcsokoládék kerülhetnek a boltok polcaira. Mi vevők is talán egyre bátrabban válogatunk, mert a kínálat is egyre hangsúlyosabban a minőség felé tolódik el.

Egy-egy kocka tejcsokoládé elmajszolásától nem kell félni, -mert tudom, hogy sokan féltik az alakjukat- csak félre kell tennünk a fogyókúráról és kalóriák megemelkedéséről a szemünk előtt lebegő és bikinibe ugrándozó önmagunkat! Ne felejtsük el, hogy bűntudattal még a legfinomabb tejcsokoládét sem fogjuk tudni élvezni. Pedig szükségünk van arra, hogy  akár jutalomként, akár csak egy kis boldogságért megegyünk egy kis minőségi tejcsokoládét.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a tejcsokoládé mértékkel történő fogyasztásával éppen olyan pozitív élettani hatásokat váltunk ki, mint akár a magas kakaótartalmú csokoládékkal, mert ezek a finom,  lágy és krémes édességek megemelik a boldogsághormon, azaz az endorfin termelődését. Az pedig tudva levő, hogy amikor jó a közérzetünk az a testünkben esetlegesen zajló negatív folyamatokat is csökkennek.

Jöjjön egy pici tudni jó:

Azt tudjuk, hogy a kakaót az aztékok már az 1500-as években is itták, de még nem ízesítették, jó keserű lehetett, brrr. Majd később már kísérletezgettek a kakaó cukorral, fahéjjal vagy vaníliával történő feljavításával. A folyamatok a mai napig tartanak és kísérletezgetnek a finomabbnál finomabb csokoládék megalkotásával, hogy mi vásárlók elégedettek legyünk.

Mi a különbség az ét-és a tejcsokoládé között?

Míg az étcsokoládé összetevői a kakaómassza, a kakaóvaj és a cukor addig a tejcsokoládéhoz tejpor is kerül.

Mikor és ki találta ki a tejcsokoládét? Kíváncsiak vagytok, ugye?

A válasz 1847-ben a Nestlé fivérek, bizony nekik köszönhetjük ezt a finom csemegét.

Bevallom, hogy így Mikulás közeledtével nálunk legtöbbször tejcsokoládé kerül a kitisztított csizmácskákba, mert úgy vagyok vele, hogy amikor az édes élvezetekről van szó az legyen valóban édes, lágy és krémes. Ezt a hatást pedig csak az igazán finom és minőségi tejcsokoládéval érhetjük el.

Hangsúlyozni szeretném, hogy amikor gyermekeknek tejcsokoládét veszünk figyeljünk oda a minőségre, mert inkább picit kevesebb legyen a csokoládé, de az minőségi.

Milyen a jó tejcsokoládé?

Ami valóban minőségi tejcsokoládé az már eléri a 40%-os kakaótartalmat is, nevezhetjük sötét tejcsokoládénak is. Érdemes egy picit több időt szánni a vásárlásnál arra, hogy megfordítsuk a csokoládét és picit beleolvassunk az összetevőkbe, így biztosak lehetünk benne, hogy a pénztárcánkhoz mérten a legjobbat választottuk.

Kívánom, hogy a Mikulás idén is hozzon minden kisgyereknek finom csokoládét, hogy egy picit ezzel is kizökkentve őket a rohanó mindennapokból, mert bizony a finom csoki még erre is képes.

A tejcsokoládét pedig a kiegyensúlyozott táplálkozásba éppúgy beilleszthetjük, mint a napi rendszeres zöldségfogyasztást, mert testnek és léleknek egyaránt jót tesz mindkettő.

5 ok, hogy miért fogyasszuk a tejcsokoládét:

1. A hozzáadott tejnek köszönhetően kalciumot tartalmaz

2. Boldogsághormont termel

3. A csokoládéban lévő tannin, E-vitamin, béta-karotin antioxidáns,

4. A tévhitekkel ellentétben nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést

5. Csokoládét mindenki szeret kapni 🙂

Kell ennél több ok egy finom tejcsokoládé elfogyasztására?

Egy példa a minőségi tejcsokoládéra:

Ez mennyire igaz: A csokoládé olcsóbb, mint a terápia és nincs szükséged időpontra!

Címkék:
Tovább a blogra »