El kell mesélnem, hogy 12 évvel ezelőtt már volt újszülött a családban és nem kis mértékben felborította az életünket. Tapasztalatlanul, 20 évesen ott álltunk egy síró, pólyába bugyolált csomaggal és sokszor bevallom mi is sírtunk.
Miért sírtunk?
Sírtunk, ha éhes volt, sírtunk, ha a hasa fájt és sírtunk (persze csak idézőjelben) amikor éppen a foga jött. Tapasztalatlanok voltunk és kész, nincs ezen mit szépíteni, így nem tudtuk mi lehet a sírásának az oka, csak találgattunk. Persze a családban mindenki tudott valami okos tanáccsal szolgálni, de nekünk egyik sem vált be, vagy csak elvétve. Nem tagadom, mint első gyermekes fiatal szülők tapasztalatlanok és naivak voltunk, hagytuk, hogy az újszülött irányítsa a nappalokat és éjszakákat is, ehhez adódott még a fiatalságunk. Ez utóbbi akkor jól jött, mert egyébként nem is tudom, hogy az éjszakákat milyen módon és módszerrel tudtuk volna elviselni, ha nem lettünk volna annyira fittek, mármint a korunkból fakadóan.
Nem is mondom mennyire jó tanulópénz volt a fiammal az a pár kő kemény hónap, megedződtünk csiszolódtunk, de nehezen regenerálódtunk, sok idő eltelt addig, amíg nem a kimerültségtől karikás szemekkel néztünk hol egymásra, hol a babára.
12 évig nem is gondolkodtunk tesón, jobban mondva dehogynem, de féltünk. Féltünk attól, hogy ismét egy ördögi szoptatás-altatás-sírás-nem tudom mi baja a gyereknek- mit rontottunk el- ördögi körbe kerülünk, vártunk, az idő pedig ketyegett. Tikk-takk, ott motoszkált, hogy, ha babát szeretnénk, hát most vagy soha, így eljutottunk 2017 közepéig, amikor eljött a nagy nap és újra újszülött van a házban.
A napjaink csendesen, nyugodtan telnek, szokjuk egymást és a számunkra oly ismerős, de mégis merőben új helyzetet, hiszen eltelt egy évtized is, így nekünk is minden új, akárcsak egy újszülöttnek. Hiszen mi is újra szülők lettünk, de több élet és gyermeknevelési tapasztalattal a hátunk mögött, nem úgy, mint 12 éve.
Büszkén jelentem immáron egy 12 éves kiskamasz és egy 1 hetes újszülött szülei vagyunk és bírjuk a tempót a harmincas éveink közepén is. Innen indul a kis kalandunk, tartsatok velünk, ha érdekel a gyereknevelés két ilyen nagy korkülönbséggel bíró tesóval, valamint a kamaszkor rejtelmei és a praktikák, amit mi bevetünk a baba körül. Emellett lesz dekoráció és lakberendezés, mert mániásan alakítgatom a gyerkőcök kuckóját, továbbá táplálkozással és életmóddal kapcsolatos bejegyzések is!
Hurrá! Megérkeztünk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: