Anyacsavarintó

Terhességi cukorbetegség? No para! Jöjjenek az alapok 1.

Terhességem 24. hetében kiderült, hogy GDM-em van, azaz terhességi cukorbeteg lettem.

A vizsgálatot a terhesség során kötelezően a 22-24. hét között minden várandós kismamánál elvégzik.

Hogy zajlik a terhelés?

A patikában megvásárolod (egyes helyeken biztosítják) a 75 g glükózt. A terhelés előtti este 2-2,5 dl langyos, de inkább melegebb vízben feloldod (egyébként megköt), majd ízlés szerint citromot is tehetsz hozzá. Nekem ez utóbbira nem volt szükségem, mert kb. egy édes tejbegrízest ízt kell elképzelni, ami teljesen vállalható kategória, pár perc alatt elkortyolgatható. Hűteni szabad, aki bírja a hidegebb italokat. Ezt kell meginni az éhgyomori vérvétel után rövid időn belül. A továbbiakban nekem nem lehetett innom, vagy járkálnom és ezt követően a 60. és 120. percben történt ismételten vénás vérvétel. A víz fogyasztás és a járkálás tekintetében kórházanként eltérő lehet a protokoll, van ahol engedik, van ahol pedig nem, érdemes rákérdezni.

A terhelés után sokként ért a hír, a két órás értékem 10.1 mmol/l volt, ami bitang rossz, ha azt vesszük, hogy 7.8 mmol/l-értéknél már terhességi cukorbetegségről beszélünk. Az első napon sírtam, a második napon zombiként leledzettem, a harmadik napon viszont eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz én bizony ezt diétával kordában fogom tartani, főként a baba miatt. Az inzulintól rettegtem, így nagyon elszánt voltam.

Ahogy utána jártam nagyon sok kismamát érint ez a betegség, így szülés után viszont már le merem írni, hogy van ennek a betegségnek jó oldala is, ha hiszitek, ha nem.

Mondom is, hogy mi a jó a diétában:

  1. Az első sokkból felébredve megtanulsz egészségesen élni
  2. Új ízeket, ételeket fedezel fel
  3.  Javul a fizikai állóképességed, persze csak az első nehézségek leküzdése után
  4. Jobban figyelsz magadra és a babának is jó teszel
  5. A család is elkezd egészségesebben étkezni
  6. A laboreredmények jelentős javulást mutatnak egy idő után
  7. Egy jó kis közösség tagja lettem, rengeteg hasznos tanáccsal és támogató tagokkal ismerkedtem meg – Keresd a facebookon a Terhességi cukorbetegség csoportot
  8. Diétával az esetek többségében elkerülhető az inzulin

Miért is veszélyes a magas cukorszint?

Mondhatnánk, hogy tüneteket nem produkál, nem érzünk semmit, akkor miért változtassunk? Valóban a terhességi cukorbetegség nem jár tünettel, nem érzed, de ott bujkál alattomosan!

Fontos tudni, hogy az elfogyasztott szénhidrátok megemelik a vércukorszintet. A  terhességgel megemelkedett inzulinszükséglettel azonban a hasnyálmirigyünk nem minden esetben tud lépést tartani, ezáltal kialakul a terhességi cukorbetegség, ami veszélyes babára, mamára egyaránt, amennyiben kezeletlen marad. Ha magas az anya vércukorszintje a magzat eszeveszett termelésbe kezd, hogy kielégítse a szükségleteket és lebontsa a felhalmozott cukrot. Ha kezeletlen marad a betegség valószínűsíthető (persze ez sem általános és nem minden esetben következik be), hogy a baba nagy súllyal fog születni, ami szövődményekhez vezethet mindkettőtök számára. Nem ijesztgetés, de gyakoribb a koraszülés és halvaszülés a kezeletlenül maradt betegség mellett, mivel károsodik a méhlepény. A baba születése után pedig a hirtelen lezuhanó cukorszintje miatt az agysejtek nem jutnak elég táplálékhoz, ami agykárosodáshoz vezethet. Szerintem ez már maga elég indok, hogy komolyan vegyük a betegséget még akkor is, ha ezek természetesen nem mindenkinél következnek be törvényszerűen, de a kockázat magas!

Azonban ki szeretné mindezt kezeletlenül hagyni? Ugye, hogy senki? Így első lépésként a leggyakrabban diétát ír elő a kezelőorvos, ami 150-180 g szénhidrát elfogyasztását írja elő.

Én magam a 150-es szénhidrát diétával kezdtem és kéthetente szigorú ellenőrzés mellett folytattam. Étkezési és cukor naplót vezettem, mint egy jó kisdiák, ez is rendszerességre és odafigyelésre szoktatott.

A mai bejegyzésben az alapokat szerettem volna veletek megismertetni, amivel én magam kezdtem a diétával történő ismerkedésemet, ami több hetes folyamat volt számomra.

Innentől a cél az volt, hogy normális 7 mml/mol alatt tudjam tartani kizárólag diétával az értékeimet, elkerülendő az inzulint.

Ehhez szükség lesz egy vércukormérőre és sok-sok kitartásra.

A következő bejegyzésben jönnek majd a diéta alapjai, mintaétrendekkel és olyan általam kipróbált termékekkel, amik számomra beváltak.

16 hét diéta után, a szülésen túl elmondhatom, hogy nem éheztem egy pillanatig sem, jókat és finomakat ettem egészségesen.

Egy kis ízelítő:

Ha Téged is érint a betegség, vagy csak szeretnéd kipróbálni a szénhidrát diétát és egészségesebben étkezni, akkor tarts velem! 

 

A bejegyzésben szereplő leírás kizárólag a saját véleményemet, a témában összegyűjtött ismereteimet tartalmazza. Nem vagyok orvos, vagy egészségügyi dolgozó, ezt kérlek vedd figyelembe! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!