Anyacsavarintó

Játékos fejlesztés, én ebben hiszek

Anyaként folyamatosan igyekszem tenni azért, hogy a gyermekeim testi fejlődése mellett a szellemi fejlődésükre is nagy hangsúlyt fordítsak.

Ennek érdekében folyamatosan keresem azokat a fejlesztő játékokat,  vagy éppen házilag is elkészíthető kreatív eszközöket, amelyek vidám formában segíthetik elő a játékos tanulást. Ez utóbbihoz gyakran a Pinterestről szerzek inspirációt. Aztán persze az a helyzet is elő szokott állni, hogy annyi táblát mentek le, hogy végül a megvalósítás elmarad, de ez egy másik történet.

Azonban nem mindig marad időm játékot barkácsolni, és legtöbbször az a hátrányuk, hogy bár igen kreatívak, de nem túl tartósak, vagy éppen egy utazás során sem lehet bevetni őket. Bár valljuk be a gyerkőcök kezében nem sok házilag papírból, egyéb otthon fellelhető alapanyagból készített játék marad tartós. Biztos vannak olyan gyerekek, akik nem szeretnek mindent szétszedni már az első alkalommal, -legyen szó játékról, könyvről, illetve egyéb babakezekből szánt dologról -, de az én gyerekeim nem tartoznak ebbe a kategóriába. Mindent igyekeznek belülről, vagy akár darabjaira bontva is megismerni.

A fentiek miatt nagyon fontosnak tartom, hogy legyen otthon betárazva pár biztonságos, a fejlesztés kritériumainak is megfelelő játék. Ezeket általában nem egyszerre adom a kis kezükbe, hanem folyamatosan cserélgetem, teszem ezt annak érdekében, hogy ne legyen unalmas a játék, és valóban öröm maradjon, mindamellett, hogy általa fejlődjenek is. Sőt, az sem a legutolsó szempont, hogy egy-egy hosszabb vagy rövidebb időre önállóan is el tudjanak játszani, mondjuk, amíg egy rántást elkészítek, esetleg segítek felkészülni a nagyobb gyermekemnek a másnapi témazáróra.

Itt éppen a gurulós szörnyikének örül. Járni még nem tud, de már mindenhova húzza magával a kis barátját. 

Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalataim alapján érdemes minőségi gyermekjátékokat választani, legyen szó fejlesztő játékokról, társasokról, építőjátékokról vagy sporttal kapcsolatos eszközökről, mert a minőség ebben az esetben kifizetődik. Az évek során többször kísérleteztem különböző termékekkel, igen, még a kínai játékok is néha bekerültek a kosárba, de többször tapasztaltam, hogy kiesett egy-egy darabkájuk, és sajnos nem voltak biztonságosak, bár szépen csörögtek-zörögtek, de a frász elkapott néhányszor, pár lábon kihordott szívinfarktus biztos befigyelt, amikor apró csavarkák kerültek a baba kezébe.

A számunkra legjobban bevált márka, ami a babák és kisgyermekek számára készült, az nem más, mint a Fisher-Price.  Ezt 13 év tapasztalata alapján le merem írni, mert nem 1-2 hónap alatt ismertük meg a termékeit, hanem több, mint egy évtized alatt. Tehát ez az a márka, amit jó szívvel ajánlok minden kisgyermekes szülőnek, mert én mindkét gyermekemen láttam a fejlődést, miután a kezükbe került az aktuális kedvenc játékuk. Tehát a fejlesztés, tanulás szép csendben a játék öröme mögé húzódva indult meg, és a gyerekeim töretlen lelkesedéssel fogadják/fogadták a márka játékait.

Számomra külön fontos, hogy a márka nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szülőktől is merjen tanulni, hiszen mi, akik gyermekeink fejlődését nyomon követjük nap mint nap tudjuk a legjobban, hogy mire van szüksége az éppen cseperedő,  szárnyait bontogató és a világot felfedező gyermekeinknek.

Ezért is szerettem volna írni itt a blogon a márkáról, mert úgy gondolom, hogy tényleg sokat fáradnak azon, hogy gyermekeink a lehető legbiztonságosabb és legszórakoztatóbb módon találkozzanak a játék örömével.

Imádja az okostelcsijét:

Mit nyújt számunkra a márka?

  • Fejleszt
  • Tanít
  • Megadja a játék örömét
  • A tanulás nem teher a gyermeknek, hanem csak egy plusz 
  • Gyönyörű színek
  • Letisztult formák
  • Biztonságos játék
  • Végigkíséri a kisgyermekek fejlődését, egészen 5 éves korig
  • Széles termékválaszték

Megszámolni sem tudom, hogy az évek alatt hány F-P játék fordult meg a házban, de a legutóbbi nagy kedvenc az okostelefon lett. Ledöbbentem, amikor a 8 hónapos kislányom szinte remegett, hogy a mi mobilunkat megkaparintsa, persze mi ezt nem igazán támogattuk, de a mai rohanó korban elkerülhetetlen, hogy ne lássák már az egészen picurkák is, hogy a mobil csörög, világít, sípol, rezeg. Ezek a hang és fényhatások pedig akarva akaratlanul felkeltik az érdeklődésüket, de a mobil nem éppen babakezekbe való. Így nagyon megörültem, hogy érkezett egy babáknak szánt okostelefon kipróbálásra.

Elárulom, hogy az azóta 10 hónapos kislányom profi módon kezeli a játékot, sőt odáig is eljutottunk, hogy hangokat rögzít vele. Neki rövidebb idő kellett ahhoz, hogy sikerüljön ez a művelet, mint nekem, tehát egyértelműen már most profikat megszégyenítve nyomkodja a kis készülékét. Gurgulázva nevet, amikor valami frappáns szöveget sikerül elindítani a mobilján, vagy a számokat nyomkodva világít a kis okossága. Gyakorolja a hét napjait, érzelmeket, sok más hasznos funkció mellett, melyhez kutyus a F-P egyik szimbólum állatkája is segítséget nyújt.

Előre látom, hogy Neki nem lesz gondja a kütyükkel teli, rohanó világunkban, mert már most a korhoz illeszkedő játékok által ismerkedik a jövővel.

Úgy gondolom, hogy mindenképpen hasznos, ha nem elzárkózunk, hanem a lehető legjobb formában játékosan felkészítjük a gyermekünket a jövő elvárásainak megfelelően.

Fontos, hogy játékosan, vidáman teljenek az első életévek (is), ehhez pedig mi, szülők tudunk segítséget nyújtani, azzal, hogy okosan és körültekintően választunk játékot, fejlesztést gyermekünknek.

 

A bejegyzést a Fisher- Price támogatta, köszönöm!

 

A csecsemőkor nagy kérdései, egyenesen a szuperdadától, Jo Frost-tól

Ismertető: ​Azért írtam ezt a könyvet, hogy tudd, mire van szükség ahhoz, hogy olyan nagyszerű szülő lehess, amilyen lenni szeretnél. Tartsd ezt a könyvet az éjjeliszekrényeden, hogy mindig kéznél legyen a pici első életéve alatt, mert választ találsz benne minden felmerülő kérdésre és problémára. Legyen ez a könyv a veled élő Szuperdada. /Jo-Jo/ Jo Frost, az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb és legelismertebb csecsemőgondozó és gyereknevelési szakértője a magyar szülők körében is népszerű Szuperdada 1-2. és A kisgyerekkor nagy kérdései után olyan könyvet írt, amely kizárólag a csecsemőkorra, a baba első évére koncentrál. Főbb témái: Fejlődés o Biztonság o A biztos háttér kialakítása o Alvás o Etetés o Gondozás o Fejlesztés és felfedezés o Hogyan legyünk magabiztos szülők. A Szuperdada ezúttal sem csak a csecsemők gondozásával kapcsolatban ad tanácsokat, hanem minden fejezetben foglalkozik a szülőkkel is, akik babájukkal együtt napról napra fejlődnek és változnak. Segít kialakítani a tartós kötődést és megalapozni a jó szülő-gyerek kapcsolatot, hogy mindenki jobban érezze magát az előtte álló nagy utazáson. Keresd a Szuperdada sorozatait a LifeNetwork műsorán.

A Szuperdada munkában, avagy Jo Frost-tól olvastam, és ajánlom!

 

Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor “találkoztam” először Jo Frosttal, de talán a kétezres évek végén, ráadásul egy angol nyelvű műsorban. Eredetiben élvezhettem a Szuperdada kicsit sem szépítgető, tutujgatástól mentes stílusát, tette viszont mindezt kellő határozottsággal, és némi humorral felvértezve. Elsőre megszerettem a nőt, persze csak, mint amolyan tündérkeresztanyát.

Elsőre tehát, egy jóságos tündérkeresztanya és  Mary Poppins ötvözete jut róla eszünkbe, persze modernizálva. Külsőre kellemes ránézni, a hangja megnyugtató, érezni az erejét és a magabiztosságát, ami a képernyőn keresztül is egyértelműen átjön.

A magam részéről nagyon megszerettem a műsorait, még akkor is, ha nem 100%-osan értek egyet a módszereivel, de vitathatatlan, hogy ért a gyerekneveléshez, a gyerekekhez, legyenek azok picurkák, vagy kiskamaszok.

Folyamatosan rázós szituációból és élethelyzetből rángatja ki a gyerkőcök családját, és szinte mindannyian úgy érezzük, hogy nálunk is elkelne néha egy Jo Frost, csak úgy látogatóba, önbizalmat növelni és megnyugtatni.

Úgy gondoltam, hogy a tv sorozatok után jöhet az első Jo Frost kötet is, hiszen már magyarul is elérhetővé váltak az írásai.

Mivel most ismét kisbaba gügyögéstől hangos a ház, tudtam, hogy A csecsemőkor nagy kérdései című kötet lesz a nekünk való.

Korábban általában a nagyobb gyerekekre vonatkozó részek kötötték le a figyelmemet, hiszen nekem is kiskamaszom van, így a csecsemőkről szóló részeket csak fél füllel figyeltem.

Most viszont egészen a baba születését megelőző időszakon keresztül kalandozhatunk csemeténk első szülinapjáig. Hurrá! Végre, egy teljes évet és még egy picit többet is felölelő írás.

A kaland során számos, a szülőket foglalkoztató kérdés megválaszolásra kerül. A kötet olvasása közben úgy érezhetjük mintha egy hasznos és izgalmas beszélgetésben vennénk részt gyermekünk fejlődésével kapcsolatban.  Fontos hangsúlyozni, hogy a szülő mindvégig partnerként, és nem egy lenézett szereplőként jelenik meg.

Számomra nagyon sok hasznos információt nyújtott a könyv, hiszen szó esett:

  • Az első döntésekről, mint szülők
  • Mire lesz szüksége a babának
  • Hogyan legyünk magabiztos szülők
  • A baba első évéről, szakaszokra bontva, az első szülinapról, mintanapirendek
  • Az ikrekről és a koraszülöttekről, vagy éppen az örökbefogadott gyermekekről
  • Az egészség témaköre is átfogó volt: oltások, gyakori betegségek, az agyhártyagyulladás (ez szerintem minden szülő rémálma), elsősegély vészhelyzet esetén, elsősegély felszerelés. Itt jegyzem meg, hogy még ennyire hasznos és jól szemléltetett, az agyhártyagyulladás tüneteit bemutató ábrával nem találkoztam. 
  • Percentilis táblázatok
  • Hasznos címek – természetesen hazai elérhetőségekkel, mely elérhetőségek hasznossága és használhatósága engem is meglepett
  • Babanapló, egy oldal, ahol minden fontosabb dátumot és tevékenységet fel tudunk vezetni

A fenti lista csak kiragadott részletek, maga a könyv nagyon részletes és alapos ismereteket nyújt a szülők számára, és gyakorló anyukáknak is meglepően hasznos tud lenni.

Szinte faltam a könyvet, nehezen tudtam letenni, mert mindig jött egy újabb rész, ami illett ránk, vagy éppen mi is érintettek vagyunk a témában, így végül nagyon hamar kiolvastam elejétől a végéig.

Miután becsuktam, úgy éreztem, hogy igen, nehéz, néha könnyekkel tűzdelt az első egy év, de minden percét megéri, amit Jo Frost szemlélete csak megerősített, és erősebb lettem, mire a végére értem, mind nőként, mind pedig anya.

Könyvlelő fényképe.

 

Szeretném kiemelni a fogzással kapcsolatban leírt egyik mondatát, mert a vége abszolút tökéletes, és csak egyetlen mondat, amit a sok közül most kiragadtam.

“Tartsd a popsiját és az állát tisztán és szárazon, és ölelgesd sokat. “

Igen, az ölelés csodaszer, ölelem innen távolból Jo-t is, hogy megírta ezt a könyvet (is).

Értékelés:

Borító: Nagyon hangulatos, imádom ahogy Jo ránéz a babára, igazán jól sikerült fotó került a borítóra. 5 pont

Tartalom: A témában íródott egyik legjobb, ha nem éppen a legjobb ismeretterjesztő kötet, ami felöleli az élet első egy évét a szülő és baba vonatkozásában egyaránt. 5 pont

KÖNYV CÍME: Jo Frost – A csecsemőkor nagy kérdései

KIADÓ: Park Kiadó

OLDALSZÁM: 326

MŰFAJ: Ismeretterjesztő

MEGJELENÉS ÉVE: 2014

A könyvet köszönöm a Park Kiadónak és a Kildarának!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!