Anyacsavarintó

Pohárba zárt karácsony

A karácsonyi asztalon is szépen mutathat egy pohárdesszert, amit könnyen elkészíthetünk, sütést sem igényel és mégis mutatós, szemet gyönyörködtető kompozíció kerülhet az asztalra.

Karácsonyi pohárdesszert 

Amire szükség lesz:

– eperlekvár, vagy bármilyen piros bogyós gyümölcsből készült lekvár

– csokoládékrém (készíthetjük saját magunk is a krémet, de csalhatunk is és akkor egyszerűbb, de minőségi pudingból is készíthetjük) 

– tejszínhab

– valamilyen finom keksz

– egy szép pohár

Az eperlekvárhoz kiolvasztottam a fagyasztóból epret és kevés cukorral rövid idő alatt készre főztem, majd kihűtöttem. A cukor édesítőszerrel is helyettesíthető ízlés szerint.

Eközben elkészítettem az alábbi csokoládékrémet:

Csokoládékrém levendulamézzel

25 dkg jó minőségű étcsokoládé

8 dkg vaj

3,5 dl magas zsírtartalmú tejszín

2 tojás

2 kávéskanál levendulás méz

Egy lábasban vizet melegítünk, majd ráhelyezünk egy másik lábast, ami pontosan beleillik, így gőzfürdő felett elkezdjük megolvasztani a csokoládét, közben hozzáadjuk a vajat. Lehúzzuk a tűzről, pont akkor amikor a csokoládé megolvadt. Robotgépben a tejszínt elkezdjük felverni. 

Egy tálba villával felverjük  a tojást és hozzáadjuk a mézet, majd a csokoládét és végül a tejszínt, amit óvatos nagy mozdulatokkal forgatunk a krémbe.

A csokoládékrém természetesen helyettesíthető bármilyen készen kapható porból készült változattal is. 

A pohárba kanalazok a kihűlt eperlekvárból, melyre rákerül a csokoládékrém, melynek a tetejére tejszínhabot nyomok és ismét kevés eperlekvárral díszítem, végezetül pedig összetört kekszet szórok rá. 

Tálalásig hűtőbe tesszük.

A rétegek szépen el fognak különülni egymástól, igazán látványos lesz az eredmény és a vendégek is biztosan élvezettel fogják kanalazni.

 

Püspökkenyér minden jóval

Még az utolsó utáni pillanatban is elkészíthetjük ezt a finom csemegét.

Tényleg könnyedén elkészíthetjük, ezt megígérem csak keverünk kavarunk és sütünk. Egy óra múlva már tányérra is tehetjük, tehát igazi last minute finomság, de a legjobb, hogy akár több nappal sőt egy héttel karácsony előtt is elkészíthetjük.

WP_001244

Ebből az adagból két őzgerinc formára elegendő süteményt tudunk sütni.

20 dkg cukor

25 dkg liszt+ a gyümölcsök átforgatásához pár dkg

2 tojás

1 kis doboz tejföl

1 csomag sütőpor

1 kis kupaknyi vanília aroma

10 dkg kandírozott trópusi gyümölcs keverék

5 dkg marcipán

1 tábla csokoládé

margarin és liszt a formához

 

A gyümölcsöket, a marcipánt és a csokoládét apró darabokra vágjuk és pár dkg (kb. 1,5 ek.) lisztbe forgatjuk. Ez azért szükséges, hogy ne a tészta aljára süllyedjen le az összes finomság, hanem egyenletesen kerüljön mindenhova belőlük.

A tojást és a cukrot fehéredésig keverjük egy habverő segítségével.

Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a vanília aromát és a tejfölt. Az egészet simára keverjük, majd hozzáadjuk a lisztbe forgatott finomságokat.

Egy őzgerinc formát alaposan kivajazunk majd vékonyan behintjük liszttel.

A massza felét a formába simítjuk. Ne feledjük két süteményt tudunk sütni ebből az adagból.

Előmelegített sütőben 180 C-on kb. 30-35 perc alatt készre sütjük.

Tűpróbával ellenőrizzük, mert sütőtől függően lehet kicsit hosszabb vagy rövidebb a sütési idő. Amikor nem ragad a tészta a tűre már el is készült.

Porcukorral megszórva tálaljuk.

 

WP_001246

 

 

 

Eredeti csokis-mogyorós cookies

Nálunk már most látszik, hogy sok-sok csokimikulás meg fog maradni. Sajnos én nagy Gombóc Alartúr vagyok, de karácsony előtt mégsem ehetek korlátlan mennyiségű csokoládét, a gyerkőc pedig főleg a csoki mikik látványát szereti, enni már kevésbé(talán ez nem is akkora probléma, inkább örülök ennek a ténynek). Karácsony előtt ezért többször készítek csokis kekszet a csoki mikulásokból, amit becsempészek az uzsonnás dobozba, tejjel kínálom uzsonnára, vagy ha a kis barátok jönnek vendégségbe van mihez nyúlni.

Ez a recept a kedvencem.

 

30 dkg liszt

1 tk. sütőpor

1 tk. só

23 dkg olvasztott margarin

28 dkg cukor

1 tk. vanília aroma

2 tojás

15 dkg aprított mogyoró

25 dkg csokoládé aprítva

 

A lisztet, sütőport, a sót és a cukrot elkeverjük. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, a vanília aromát és a tojásokat. Szép simára keverjük. Végül hozzákeverjük a mogyorót és a csokoládét.

Sütőpapírral bélelt tepsire evőkanálnyi masszát kanalazunk, picit lelapítjuk, hogy szép kör formákat kapjunk.

Előmelegített sütőben 180 C-on kb. 10 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.

WP_000641

Karácsonyi desszert pohárban

A piskóta receptem igazán univerzális, mert használom gyümölcstorta alapként és pohár desszertekhez is. Karácsonykor és vendégváráskor gyakran előkerül ez a remek desszert, mert igazán elegáns és könnyen elfogyasztható. Vigyázat tényleg extra gyorsan elfogy! 🙂

 

 WP_000753

A piskótához:

4 tojás

10 dkg cukor

10 dkg liszt

1,5 ek olaj

margarin és liszt a forma kikenéséhez

A krémhez :

1 csomag vanília ízű pudingpor

4 dl tej

3 ek. porcukor

A tetejére:

Kevés fahéjjal ízesített kávé

A tetejére tejszínhab, csokiforgács vagy mézeskalács morzsa kerülhet.

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, közben hozzáadjuk a cukrot, amivel még tovább verjük a habot. Ezután egy keverőtálba kanalazzuk a habot, majd a tojássárgákat egyenként  hozzákeverjük, valamint az olajat és végül a lisztet egy keverő lapát segítségével beleforgatjuk amíg szép sima tésztát nem kapunk.

Egy tepsit alaposan kikenjük margarinnal, vékonyan behintjük liszttel és a tésztát a formába simítjuk.

Alul-felül sütésre állítva a sütőt előmelegítjük és 180 C-on kb. 15 perc alatt készre sütjük. Tűvel ellenőrizzük a tésztát, ha nem ragad a tűnkre a tészta, akkor elkészült.

Ezalatt megfőzzük a pudingot, majd kihűtjük. Kövessük a csomagoláson előírtakat, csak a tej és cukor mennyiségét változtassuk, hogy sűrű kenhető krémet kapjunk.

Miután a piskóta kihűlt elkezdhetjük falatnyi darabokra vágni majd a piskótát és a krémet poharakba rétegezni.

Amikor elkészültünk a rétegezéssel kevés fahéjjal és cukorral ízesített hideg kávéval meglocsoljuk az elkészült desszertet.

Tálalásig hűtőbe tesszük az elkészült pohárkrémeket.

Tálalás előtt tejszínhabot teszünk rá és csokiforgáccsal vagy mézeskalács morzsával megdíszítjük.

WP_000758

 

 

 

Karácsonyi mascarponés szív diós krokant-tal

Ez egy régebbi recept, ami a blog költöztetése közben elveszítette a hozzá tartozó képet, de most előkerestem és előveszem ezt a számomra kedves receptet. Remélem Ti is szeretni fogjátok.

Egy nagyon elegáns  desszertet készíthetünk karácsonyra viszonylag kevés idő alatt. Az alapötletet az Extra Finomságok 2006-os számában olvastam. Amire még pluszban szükségünk van, az a sütemény kiszúró formák, én műanyag formát használtam, ebből könnyen ki tudtam szedni a krokant-ot, amit készíthetünk vékonyabbra, illetve kicsit vastagabbra ízléstől függően.

A krémhez

35 dkg natúr joghurt
10 dkg mascarpone
ízlés szerint likőr, a legjobb gyümölcsös likőrt használni pl. naracs, citrom, kb 7cl
1 cs. vaníliás cukor
5 dkg cukor
5 levél zselatin
1 dl tejszín

A krokant-hoz kb. 5-6 személyes adag

10 dkg cukor
kevés dió durvára vágva

A joghurtot összekeverjük a mascarponéval, a likőrrel, a kétféle cukorral. A zselatint megpuhítjuk, feloldjuk, kinyomkodjuk és a krémhez keverjük. Amikor dermedni kezd a krémünk hozzáadjuk a kemény habbá vert tejszínt. A krémet szív alakú vagy tetszőleges karácsonyi kiszúró formákba kanalazzuk és hűtőben kb. 6 órán át dermesztjük.

A krokantokhoz a cukrot megolvasztjuk, amikor szép folyós állapotban van, a kiszúró formákba öntjük, rászórjuk a diót, majd hagyjuk megkeményedni. Óvatosan kipattintjuk a formákból, úgy, hogy lehetőleg ne törjenek le a csúcsok.
A cukorból készíthetünk csöpp formákat és azzal díszíthetjük a krémet tálaláskor.

Kép 015

Gesztenyés mézeskalács bonbon

Szerepelt már a blogon, de megunhatatlan.

Karácsonyra vagy adventi készülődéshez kiváló csemege.

 

Igazából a cím kicsit csalóka, mert valójában nem bonbon, mert 1. még sosem készítettem bonbon és ezután sem sokszor fogtok bonbonról olvasni nálam, mert ezt meghagyom a profiknak, tényleg nagyon sok remek blog van ebben a témában. 2.  a recept nélkülöz minden profi technikát, vagy eszközt

Mégis miért érdemes elkészíteni?

1. könnyen sütés, tojás, liszt nélkül elkészíthető
2. remek kis kapszlikba pakolhatjuk és  ajándékba is adhatjuk, vagy még jobb a vendégek fogadására
3. kívül roppan, belül krémesen lágy
4. igazi karácsonyi ízvilág
5. nem kell sütéssel vacakolni, nagyon hamar készen van (persze a hűtést leszámítva)
6. a megkeményedett mézeskalácsot sem kell a kutyával megetetni :)

Nem először készítettem ezt a variációt, amit én magam kísérleteztem ki, nálunk bejött ez az ízvilág így évente egyszer el szoktam készíteni.

A recept:

40 dkg gesztenyemassza
20 dkg cukor 1 dl víz
maradék mézeskalács, ami elég kemény ahhoz, hogy ledaráljuk, vagy ennek hiányában babapiskóta vagy háztartási keksz, de amennyiben az utóbbi kettőt használjuk akkor egy kk. mézes fűszerkeveréket adjunk hozzá, /legjobb vegyesen mézeskalács+keksz, így kapjuk meg a leghamarabb a megfelelő állagot/.
rumaroma ízlés szerint és kevés vaníliaaroma
étcsokoládé
a díszítéshez gyöngycukor és aszalt gyümölcs, jelen esetben sárgabarackot használtam

A cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd ezt hozzáöntjük a rumaromával, vaníliával ízesített és áttört gesztenyemasszához, majd elkeverjük és annyi mézeskalácsot darálunk bele, amennyitől a massza könnyen formázhatóvá válik, de figyeljünk, hogy ne legyen túl száraz, mert akkor nem lesz belül puha a bonbonunk.
Vizes kézzel tetszőleges formákat készítünk a masszából, amihez segítségül hívhatunk süti kiszúró formákat is és sütőpapírral bélelt tálcára tesszük, majd ráöntjük az olvasztott csokoládét és szépen elsimítjuk rajta. Amikor kihűlt betesszük a hűtőbe pár órára, legjobb egy éjszakára. Másnap kapszlikba tesszük és díszítjük.

Plusz egy 5let, ha szeretnénk a masszát formára kiszúrt piskótára is állíthatjuk, így akár karácsonyi süteményt is varázsolhatunk belőle könnyedén

Látjátok tényleg köze sincs a profi bonbonokhoz, de pofon egyszerű és finom

Kép 222

Kép 225

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!