Anyacsavarintó

Ne tökölj! Egyen tököt az egész család, akár édesen, akár diétásan!

Tökölésre fel! 

Egy kis storytime, mert a lenti desszerthez nem igazán tudok valami hangzatos, vagy éppen cifra receptet írni, így a recept helyett inkább elmesélem az előzményeket.
Tehát, így hétfői gyors szösszenetként elmesélem Nektek, hogy az én fiam egészen pici korától fogva nem szereti – enyhén fogalmaztam – a sütőtököt. Egyetlen variációban sem ette meg, sem párolva, sem sütve, sem natúr verzióban elkészítve, de lehetett akár fűszeres melengető leves, akkor sem, sőt még édesen, cukortól roppanósan sem volt nyerő. Bizony ez utóbbit is kipróbáltam az évek során, de semmi eredmény. Sőt! Nagy bánatomra még süteménybe csempészve sem volt hajlandó még csak megkóstolni sem.  Egyébként ez utóbbi elég vicces, mert a paradicsomot, a répát és a céklát is simán elfogadta a sütemények egyik alkotóelemeként, sőt tovább megyek, a cukkini sem verte ki nála a biztosítékot. Egyedül tökfóbiája volt, de az nagyon. Nekem, mint híres tökimádónak ez hatalmas kudarc volt, de lassan, már-már majdnem elengedtem ezt a dolgot. Majdnem!
Az elmúlt 13 évben gyakran feltettem magamnak az alábbi kérdést:
Mi az, hogy az én gyerekem nem szereti a tököt?
Ez mindennek az alfája és omegája, a hozzátáplálás egyik első eleme, tele van vitaminnal, gyönyörű napsárga, és még sorolhatnám napestig a pozitívumait.  Az elmúlt 13 évben rá kellett jönnöm, hogy bizony van ilyen. Azonban én nem adtam fel (sosem szoktam feladni egykönnyen), a tökök jöttek és mentek, erőltetni sosem erőltettem egyik ételt sem, de próbálkoztam serényen, és a 13. év meghozta a sikert!
Tegnap először megette a sütőtököt, és még csak nem is húzta az száját.
Semmi nagy dologra nem kell gondolni, csak egy pici csíny, ami eddig eszembe sem jutott. Ma viszont, ahogy a csemege uborkás üvegért nyúltam a nutellás üveg akadt a kezembe. Eközben a konyhapulton már várakoztak a tökfalatkák, arra, hogy a sütőbe kerüljenek. Néztem a tököt, az üveget, újra a tököt, majd újra az üveget. Döntöttem! Egy életem, egy halálom, de a kettőt összeboronálom, sőt tovább is mentem, a kedvenc kókuszkrémem is kikerült a pultra. Úgy voltam vele, hogy maximum majd én eleszegetem, persze nagy duzzogva. A képeken is majd megszólalnak ezek a gyönyörű tököcskék, de végül az ízük is nagyon finom volt, és az én tökfóbiásom többször is vett belőle, a mogyoróst és a kókuszost felváltva eszegette.
Joggal kérdezheted  kedves olvasó, hogy “Ez mitől diétás”? Olvass tovább és kiderül!

Állás: TÖK 20 – Anya 1, de mégis én kerültem ki győztesen, igaz 13 év kellett hozzá, de megérte.

Jöjjön is a leírás: 
1. Vegyünk egy sütőtököt, mossuk és hámozzuk meg, majd vágjuk falatnyi darabokra
2. Süssük majdnem készre
3. Kenjük meg a darabokat nutellával, vagy kókuszkrémmel
4. Süssük készre
Tipikusan a ronda, de finom esete. Nekünk  ezután nincs más dolgunk, mint élvezni ezt az édes, selymes ízt, ami  bizony kicsit sem átlagos.
Utószó
Ritkán van itthon nutella, de a fiam már nem kicsi, így néha bizony készül nutellás palacsinta, és mostantól sütőtök is. Az egészségesebb változathoz vásárolhatunk steviával édesített mogyorókrémet is (a diéta miatt én ezt a verziót szoktam vásárolni), ami nagyon hasonlít a nutellához, így már teljesen egészséges desszert is készülhet, tehát akár a diétánkat sem kell feladni, vagy nélkülözni egy-egy finom tökös falatért.
A kókuszkrém nagy része sajnos pálmaolaj (én nem preferálom), de évente egyszer bekerül a kosaramba, ezt kb. tényleg csak évente egyszer vásárolom meg a sárga-piros-kék áruházban (nem mentegetőzésként mondom, mert néha miért is ne, ha komoly egészségügyi probléma nem áll a háttérben) , a delux termékcsaládból. Ez az egyetlen ilyen, amivel bűnözni szoktam, de nagyon sokáig kitart. Ez van, néha muszáj elcsábulni.
Aki nem ismerné annak elmondom, hogy a krém íze, sőt még az állaga is pont olyan, mint a raffello golyó krémje, amit egyébként imádok, de a mandulával a közepén sosem tudtam megbarátkozni, így ritkán ettem, viszont ez a krém kárpótol, amikor elkap az érzés, hogy most raffaellot kell ennem.
Ha van kedvetek próbáljátok ki, érdemes először egy kisebb darabon, hogy nálatok bejön-e ez az ízkombináció, mert annyi biztos, hogy nem szokványos. Ha van kedvetek írjátok meg, hogy nálatok milyen trükkel lehet a tököt becsempészni az étrendbe.

Pikáns sült sütőtök krémleves

Egy ilyen havas /esős naphoz igazán jól passzol ez a finom, enyhén pikáns krémleves. Finom, egészséges, krémes téli leves.

tök

1,2 liter húsleves

1 burgonya a húslevesben megfőzve

1 közepes sütőtök

1 közepes vöröshagyma

1 ek. vaj

2 tk. tejföl

2 csipet reszelt citromhéj

2 csipet chili (őrölt)

3 csipet petrezselyem

2 csipet kakukkfű

só, bors, cukor

A sütőtököt kb. 1 óra alatt 180 C-os sütőben megsütjük.

Amíg a tök kihűl a kockára vágott hagymát üvegesre pároljuk a vajon.  Ezt követően felöntjük a levessel, amiben a burgonyát már előzőleg megfőztük és a sütőtök húsát is hozzáadjuk. Jöhetnek a fűszerek, a borssal óvatosan bánjunk a chili miatt. A só, bors, cukor használatánál hagyatkozzunk a megérzésünkre és kóstoljuk meg miután felforrt a leves.

Forrás után már mehet is a turmixba a levesünk, szép krémes állagot kell kapnunk. Ezután visszatesszük a tűzre, az ízeket utánaigazítjuk végül belekeverjük a tejfölt. Forrás után félretesszük és kb. 5-10 perc múlva tálaljuk.

A leves tetejére tehetünk, pirított kenyérkockát, pirított sütőtökmagot, levesgyöngyöt, sült kolbászt vagy sült bacon kockákat is. A kész levest még nagyon pici olíva olaj cseppekkel bolondítjuk meg.

tökös

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!