Anyacsavarintó

Sütőtökvitorlás, mandarin csónakokkal

Ez az a helyzet, amikor adott a sütőtökszezon, de a gyerkőc nem hajlandó megenni (pedig régebben szerette, idén nem…), na ilyenkor kell valamit kitalálni. Most ezt sikerült alkotnom és elérnem, hogy kisfiam megkóstolja és közölje: “Anya nem is olyan rossz ez a tök, csináljunk máskor is”. Igen, igen ezt szerettem volna hallani, ezért már megérte 🙂 sőt utána többet is kellett gyártanom a családtagok kérésére.

1 db sonkatök
3-4 szelet sült tarja, vagy sült sonka
1 csipet majoranna
4-5 gerezd mandarin
2 ek. méz

A tököket megsütjük, majd a hússzeletekből háromszögeket vágunk és fogpiszkálóval kitűzzük a tökre. A tök köré mandarint teszünk, amik a pici mentőcsónakok lesznek  a vitorlás körül, 1 csipet majorannát szórunk a tökre és köré, majd mézzel meglocsoljuk az egészet. 

Omlós tökös

Ezt a receptet  Dr Oetker-nél olvastam, kicsit átalakítottam saját ízlés szerint, azt kell mondanom, hogy a sütés közben a konyhában szálló illat valami mesés volt, a sütőtök és a fűszerek illata leírhatatlan, az íze is nagyon pikánsan egyszerű, már, ha ez a két fogalom megáll egymás mellett, egyszóval érdemes kipróbálni ezt a sütit, úgyis most van sütőtökszezon.

Hozzávalók:
 

Tésztához:
1 sütőtök fele, apró kockára vágva

Alaptészta:
35 dkg liszt, lehet Graham liszt is
1 zacskó sütőpor
10 dkg barnacukor
1 tojás
0,5 dl étolaj
1 pohár tejföl (most biotejfölt használtam)

Tésztamorzsa

20 dkg liszt
10 dkg barna cukor
15 dkg margarin
fűszerek: szerecsendió, fahéj és gyömbér, ebből a kombinációból ízlés szerint szórunk bele






1. A tököt megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk





2. Alaptészta:

A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk és kivajazott tepsibe tesszük.


3. Tésztamorzsa:
A lisztet, a cukrot és a fűszereket összekeverjük majd a hideg vajjal elmorzsoljuk.


4. A tésztára rászórjuk a kockára vágott tököt, úgy, hogy mindenhova jusson bőven


5. A tök tetejére egyenletesen elhintjük a morzsás tésztát.


6. 200 C-on kb. 35-40 perc alatt készre sütjük


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!